Benedek Anna: „…mit tesz a fény…” Nádas Péter fotográfiái, 1959-2003 (Budapest, 2012)

Bazsányi Sándor: „...mit tesz a fény..."

A Nádas által sűrűn emlegetett és szívósan alkalmazott ..semlegesség" nem volna más, mint a részrehajlás nélküli figyelem megbocsátó gesztusa: a sokdimenziós voltában felfoghatatlan létezés vizuális modellezése, láttatása a fénykép kétdimenziós közegében. A fotósnak az a dolga, hogy arra, sőt mindarra figyeljen, ami az útjába kerül, amit muszáj valahogyan látnia és láttatnia. Hiszen mindennek és mindenkinek joga - alanyi joga - van ahhoz, hogy látva és láttatva legyen. Hogy fénykép készüljön róla. A Nádas által készített portrékon például olyan arcokat látunk, amelyek egyszerre mutatkoznak és rejtekeznek. Titkukat őrző, ámde készséges felületet nyújtanak a fénynek, a fény simogatásának. Ahogyan mi a kezünkkel vagy a tekintetünkkel, úgy a fotográfus - anélkül, hogy az eredendően sérülékeny személyiség törékeny felülete mögé kívánna hatolni - a készüléke által közvetített fénnyel simogatja az arcot. Vagy éppen az arcfelülethez hasonló látványsíkot, amelynek még csak embernek - életképre vagy portréra kívánkozó humán erőforrásnak - sem muszáj lennie. Lehet omló vakolaté házfal, lépcsőkorlát vagy elhanyagolt sírkő. Vagy magában álló, minden más (valóságos vagy ábrázolt) fától különálló vadkörtefa.

Következzék tehát a nyolcvanas évek közepétől gazdagon lombosodó faciklus törzsének is tekinthető gondolat: „Ugyanabban a fényben kétszer nem fürösztheted meg arcodat. Akahito egyszer egy kerek éven át, minden nap többször, ugyanarról a helyről egy öreg fát fényképezett. El nem mozdult mellőle, mégsem sikerült egy év alatt két egyforma képet csinálnia. A fénynek legfeljebb segíthetünk..." Fekete-fehér és színes fotók, különböző méretben - ugyanarról a gombosszegi vadkörtefáról. Monumentalitás és dekorativitás: adottság és veszély; de lehetőség is arra, hogy a fára vonatkozó ismert, talán túlságosan is ismert szimbólumok és mítoszok helyett végre magát a fát lássuk úgy, ahogyan van. Mindig úgy, ahogyan éppen van. Ahogyan éppen az adott képen van. Az epikaival kacérkodó vizuális előfeltevésekkel sosem rendezhető időből kiszakítva. Ahogyan egyáltalán lehetséges. A sorozatosság, a sorozatos Lát- tatás „semleges" logikája szerint.

VégüL vegyük komolyan az ezredforduló tájékán keletkezett Világló részleteket megvilágító gondolatnyaláb irányát: „Nem arról van szó, hogy valaki ne látná, hogy éppen mit tesz a fény, hiszen mindenki látja, de az emberek inkább a tárgyakkal vannak elfoglalva, s nem azzal a micsodával, amitől látják a tárgyakat..." Az adott tárgy felülete: remek vizuális alkalom, hogy a fény megcsillanjon, nyomot hagyjon rajta. A fény mindenre rávetül. Falra, arcra, papírra. Az írott vagy nyomtatott papírfelületre.

26