Benedek Anna: „…mit tesz a fény…” Nádas Péter fotográfiái, 1959-2003 (Budapest, 2012)

Földényi F. László: A fény igazsága

Gombosszeg völgye, az érzékelésemet a tudás nem fogja becsapni, hiszen látva látom: ez a táj a fáknak, a bokroknak, a földnek és az égnek egy olyan sűrű és gubancos szövete, ami a feketének és a szürkének az egyszeri és kivételes találkozásából született meg, és ami soha nem fog még egyszer megismétlődni. Legalábbis nem ebben az univerzumban.

Az a szem, amely a lencse közbeiktatásával meglátta és láttatja ezt a látványt, maga is olyan, mintha az univerzumon kívülről nézne ide be. Egyfajta túlvilági figyelem jellemzi Nádas fotóit - mintha az űr magányából nézne. A portréit figyelve például minél tovább nézem őket, annál erősebb a benyomásom, hogy mintha nem is egy ember látta volna meg őket a felvétel pillanatában. így, ilyennek ugyanis soha nem látni egy arcot - miközben pedig igenis ilyen ez vagy az az arc. A témához illően azt lehetne mondani, hogy csakis színről színre nézve jelenik meg ilyennek egy emberi arc. A színről színre látás azonban, tudjuk jól, nem a hétköznapok kiváltsága, hanem valahol máshol gyakorolható.

Nádas említett tanulmányában találtam egy szép gondolatot annak kapcsán, hogy az ember mennyi minden mögé szeretne benézni: „Meglehet, nem tudjuk, hogy a háromdimenziós világ hány dimenziós világból van látványként kiszakítva, de azt azért tudjuk, hogy valaminek a látszatában élünk, még ha egy életen át nem is tudunk e látszat mögé bepillantani, mert nincs mivel." E látszat mögé igyekeznek behatolni ezek a fotók. Belehasítanak a látszatok világába. Platón szerint ez az előfeltétele annak, hogy látni kezdjük az igazságot. Itt, ezeken a fotókon képről képre a fény igazsága tűnik elő. A valóságnak egy olyan rejtélyes hasadékába engednek betekintést e felvételek, aminek láttán magát a „valóság" szót is idézőjelbe kell tenni. Ám ha ezt megtesszük, akkor vajon mi az, amit a valóság helyére állíthatunk, immár idézőjelek nélkül?

A SZERZŐ ESZTÉTA, IRODALOMTÖRTÉNÉSZ

19