Benedek Anna: „…mit tesz a fény…” Nádas Péter fotográfiái, 1959-2003 (Budapest, 2012)
Földényi F. László: A fény igazsága
_ ■ ,-LJL L _ _ Vagy nézzünk egy másik sorozatot, a színes felvételeket, amelyeken egy szekrényt látunk. Már ha tényleg egy szekrény ezeknek a felvételeknek a tárgya. Az aranynak és a barnának a semmilyen rögzíthető átmenetet nem mutató, mégis végtelenül változatos fényeiből ráadásul nemcsak egy szekrény körvonala bontakozik ki, hanem egy emberi árnyék is. A szekrény attól látható, hogy fényben fürdik. De így, ilyen látványként nem egyszerűen egy masszív és szilárd szekrényre vetül fény, hanem a szekrény maga is fényszerűnek látszik. A kinti fény szabályosan lángra lobbantja a benti szekrényt, amely maga is kísérteties fényt kezd magából árasztani. A képeken az egyik fény ütközik a másikkal. De még ez a megfogalmazás sem pontos. Minden anyagszerű, hiszen látható: a fény éppúgy, mint a szekrény; és mégis, minden anyagtalan. Próbáld megfogni a fényt. A megfoghatatlan terül szét fények és anyagok formájában. Ami pedig megfoghatatlan, az felfoghatatlan is. Mint a képek hátterében felsejlő árnyék, amely mintha nem is egy ember árnyéka lenne, hanem a fények összjátékából kelne életre, önállósulva, anélkül, hogy lenne valahol egy test, amellyel társítani lehetne. Giorgio de Chirico azt mondta, hogy egy ember árnyéka nagyobb misztérium, mint az egész teremtés. Szerintem ezzel legfeljebb csak az vetekedhet, ami az árnyékot egyáltalán érzékelhetővé és láthatóvá teszi. Meglátni azt, amit szigorúan értelmezve nem lehet meglátni. Ilyesmiben segítenek Nádas fotói. Természetesen nem a láthatatlant teszi láthatóvá, mint például a röntgenfelvétel. Kizárólag azt mutatja meg, amit amúgy szabad szemmel is láthatnánk, de amit mégsem veszünk észre. Nemcsak azért, mert adott esetben figyelmetlenek vagyunk, vagy mert a látásunk 99,9 százalékban irányított és szelektáló, hanem mert a tudásunkat képtelenek vagyunk kikapcsolni. Eleve azt látjuk, amit látni akarunk - vagyis nem a látás kedvéért nézünk, hanem a tekintet elé kerülő tárgyak kedvéért. Azoknak a tárgyaknak a kedvéért, amelyek igazából éppen a tiszta látást zavarják meg. Márpedig az egyébként látható tárgyak sok mindent nem engednek meglátni. Például a fényeknek azt a végtelenül sok árnyalatát, amit rendszerint nem árnyalatként észlelünk, hanem kényelmes vagy kényelmetlen, erős vagy gyenge fényforrásként. Ha viszont magát a fényt és annak árnyalatait kezdjük érzékelni, akkor ott vagyunk, ahol Nádasnak a fehér falsarkokat mutató fényképei. Hiába tudom, hogy a fény világítja meg a falat, ez a tudásom semmissé válik az érzékelésem előtt, amely biztos abban, hogy a fény a falból árad ki, sőt: a fal maga a fény. S hiába tudom egy másik képet nézve, hogy az ablakon át látható táj 16
