Benedek Anna: „…mit tesz a fény…” Nádas Péter fotográfiái, 1959-2003 (Budapest, 2012)
Földényi F. László: A fény igazsága
FÖLDÉNYI F. LÁSZL ó A fény igazsága NÁDAS PÉTER FOTÓIRÓL 1888 és 1893 között Monet festett körülbelül harminc képet, amelyek mindegyike ugyanazt a néhány szénakazlat ábrázolta, ugyanabban a környezetben, de más-más napszakban, eltérő megvilágításban. A fények különbözőek voltak, és ennek köszönhetően a szénakazlak színe is minden képen eltérő volt. Egy 1888. október 7-i levelében így írt Monet: „Rengeteget gürcölök, makacsul ragaszkodom a különböző hatások sorozatához..., de ebben az évszakban olyan gyorsan megy le a nap, hogy képtelen vagyok lépést tartani vele." A szénakazlak végül már annyira elkezdték élni a saját életüket s olyannyira „önállósultak", hogy rejtélyes tárgyak benyomását keltették. Amikor pár évvel később, 1895-ben Moszkvában kiállították őket, Kandinszkijnak nem tetszettek a képek: bevallotta, hogy csak a katalógusból jött rá, hogy szénakazlakról van szó, s a legfőbb kifogása az volt, hogy a képeknek nincsen tárgya. Pedig dehogynem volt! Csak éppen Monet-t nem a tárgy érdekelte, s ezért a körvonalaira sem ügyelt különösebben. Ugyanazt gondolhatta, mint Akahito mester, akit Nádas idézett meg a fényképészetről írott tanulmányában, a Világló részletekben. Akahitót ugyanis „nem a leképezhető tárgyi világ érdekelte, hanem a fény egyedi tónuskülönbségekben megnyilvánuló képírói képessége". Kandinszkijt ekkor még - tegyük hozzá: már nem sokáig! - inkább a tárgyak érdekelték, és nem az, amitől a tárgyak egyáltalán láthatók. Monet-t viszont valami más érdekelte. Nem a szénakazal, nem is az adott napszak, nem a világosság vagy a sötétség, és nem is a szín, hanem a fény. Ami persze, ahogyan ezt az úgynevezett fénymisztika több mint kétezer éve tanítja, maga sem önálló létező, hanem inkább kiáradása - vagy ahogyan a misztikusok mondták: emanációja - valaminek. ÁLLAMI GONDOZOTT GYEREKEK 1. | CHILDREN IN STATE CARE, 1 | 1 962/201 1 11
