Pasqualetti Zsófia (szerk.): Tücsökzene. Rajzok egy élet tájairól, 1945-1957 (Budapest, 2000)

Tücsökzene

)

Ha van költő, aki pályáján átélte és megszenvedte századunk ellentmondásait - Szabó Lőrinc feltétlenül az. Személyében nem a “hőst, szentet, királyt” tisztelhetjük (mint ahogy ő - Babitsról vaNva ezt - a hagyomány alakította és szentesítette költőképzetet jellemezte), hanem azt a költőt, aki élete minden esendőségét megvall- va-magyarázva hozzásegít, hogy megérthessük kora (és ezáltal korunk) ellentmondások között vergődő emberét. “Hogy rettenetes, elhiszem, de így igaz" - kezdi egyik legismertebb és legvitatottabb versét, és ez egész szemléletmódját jellemezheti. Nem ismert félelmet, ha valamilyen új, még nem tapasztalt, le nem írt jelenséggel találkozott, és nem törődött szavai hatásával, ha úgy érezte, valamilyen igazság nyomába jutott.

Nosztalgiájában az ember társas lényként jelent meg, költészetének legzordabb pillanataiban azonban éppen az emésztő, megalázó, kihasználó, pusztító alá- és fölérendeléseket kellett tudatosítania. A gyönyör rajongója volt, de a szépség, a gyönyörködés percei szűkre szabottak maradtak számára. A végtelenben is meglátta a határokat. Bűvészmutatványa: leküzdeni a korlátokat, az élet minden ismeretlenjét megközelíteni. A technika, a luxus századában a mindezt rajongva kívánónak szinte csak a látvány jutott, s ha elért is valamennyit, az inkább arra volt elég, hogy még jobban fájjon a nagyobb hiány, és utóbb még az elért javakért is kemény számadásra kényszerült hol önmaga ítélőszéke előtt, hol kortársai megítélésében.

Nem volt politikus alkat, épp ezért mindig pillanatnyi érzéseinek engedve politizált. Ennyiben jellegzetes típusa lehetett kora közép- osztálybeli értelmiségének. Mint ilyen, talán számon kérő figyelemre sem méltatva, zökkenőmentesen átélhetett volna minden rendszerváltozást, de vesztére a század egyik legnagyobb lírai tehetsége volt (és mellesleg az ország egyik legnagyobb publicitású napilapjának évtizedekig munkatársa), így minden gesztusa, alkalmi véleménye éppúgy nyomot hagyott kortársai emlékezetében, mint ahogy költészetének értékét is általánosan elismerték szinte indulásától kezdve. Szerencsénkre - mert így egy nagy költői életmű eredményeiben a század első felének egyik legproblematikusabb életpályáját kísérhetjük nyomon. Ezt a költészetet igazán sohasem lehetett teljesen megérteni az alkotó személyes életétől függetlenül: hiszen éppen az az egyedi költői sajátsága a Szabó Lőrinc-i lírának, hogy az életrajz esetlegességeiből építi fel verseit.

De költészetének egésze független személyes életútjától. Ezért is érthető a költő nagy népszerűsége még azokban az években is, amikor a magánember életútját szenvedélyesen vitatták.

Életét ismerve: kevés boldogtalanabb és sikertelenebb embert ismerhetünk; költészetét megismerve: kevés sikeresebb, boldogabb költővel találkozhatunk. Már ami a teljesítményt^illeti. Élete: áldozatok sorozata. Költészete: a klasszikusok között számon tartható nagyság.

(Kabdebó Lóránt: Szabó Lőrinc Gondolat Kiadó, Budapest, 1985.)

I

i

>

%

' i

*

r

s