Pasqualetti Zsófia (szerk.): Tücsökzene. Rajzok egy élet tájairól, 1945-1957 (Budapest, 2000)

Tücsökzene

Ha van költő, aki pályáján átélte és megsze lentmondásait - Szabó Lőrinc feltétlenül az. “hőst, szentet, királyt” tisztelhetjük (mint aho< ezt - a hagyomány alakította és szentesítet mezte), hanem azt a költőt, aki élete minden va-magyarázva hozzásegít, hogy megérthe korunk) ellentmondások között vergődő emb« elhiszem, de így igaz” - kezdi egyik legismei versét, és ez egész szemléletmódját jellemez met, ha valamilyen új, még nem tapasztalt, találkozott, és nem törődött szavai hatásává milyen igazság nyomába jutott. Nosztalgiájában az ember társas lényként jí nek legzordabb pillanataiban azonban éppen zó, kihasználó, pusztító alá- és fölérendelési nia. A gyönyör rajongója volt, de a szépség, í szűkre szabottak maradtak számára. A végL határokat. Bűvészmutatványa: leküzdeni a k, den ismeretlenjét megközelíteni. A technika, mindezt rajongva kívánónak szinte csak a I is valamennyit, az inkább arra volt elég, hog nagyobb hiány, és utóbb még az elért java adásra kényszerült hol önmaga ítélőszéke el ítélésében. Nem volt politikus alkat, épp ezért mindig pill®;; gedve politizált. Ennyiben jellegzetes típus osztálybeli értelmiségének. Mint ilyen, talá lemre sem méltatva, zökkenőmentesen áte rendszerváltozást, de vesztére a század egy hetsége volt (és mellesleg az ország egyik k napilapjának évtizedekig munkatársa), így m mi véleménye éppúgy nyomot hagyott kői mint ahogy költészetének értékét is általán indulásától kezdve. Szerencsénkre - mert íg mű eredményeiben a század első felének kusabb életpályáját kísérhetjük nyomon. Ezt, sohasem lehetett teljesen megérteni az alk<5 függetlenül: hiszen éppen az az egyedi költ Lőrinc-i lírának, hogy az életrajz esetlegessé De költészetének egésze független személy " , érthető a költő nagy népszerűsége még az< amikor a magánember életútját szenvedélye: Életét ismerve: kevés boldogtalanabb és sik merhetünk; költészetét megismerve: kevés s költővel találkozhatunk. Már ami a teljesítmér tok sorozata. Költészete: a klasszikusok ke nagyság. (Kabdebó Gondolat Kic Készült Szabó Lőrinc születésének 100. évforduló­ja alkalmából, a Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központban a 2000. november 30-án nyílt kiállításhoz. Akiállítás irodalmi rendezője: Petrányi Ilona Látványterv: Katulic László Kivitelezők: Betz Tamás, Lencsó László, Schittler Farkas Fotók: Dobóczi Zsolt, Gál Csaba Készült az ETO-Print Nyomdaipari Kft.-ben Felelős vezető: Balogh Mihály *

Next

/
Thumbnails
Contents