Pasqualetti Zsófia (szerk.): Tücsökzene. Rajzok egy élet tájairól, 1945-1957 (Budapest, 2000)

Tücsökzene

205.

Ha rámjött (szelíd nyavalyatörés vagy ideggörcs) ez a bűvölet, és más is volt jelen, bezártam magam. Ezért lettem lányok előtt olyan félszeg: titkoltam, ami szorított s noha úgy fájt, mégis boldogított: resteltem a nagy érzést, komikus kiszolgáltatottságomat, a hús vágyait, bűnét, az izgalmat, a bizonytalanságot, az ostoba kényszert, a cselekvést, a vereség előlegezett kínját, szégyenét: úgy resteltem, hogy még egy parti sakk is vacogtatta a fogaimat: úgy szégyeltem minden személyeset, lelkendezőt, imbolygót, kéteset, - úgy szégyeltem, hogy... költő lettem, és életem ma is gyerekeskedés.

206.

De ha nem látták, vagy ha szeretett, aki látta a kényszereimet, aki előtt nem szégyeltem magam, az előtt sose titkoltam, hogyan kábít, mennyire szétszed a világ: mennyire szűkül, szédül s hogy hat át tudatom a tárgyakba, második személyekbe, mily ősi-primitív áram visz, sodor ma is, éppen úgy, mint amikor még sárkány, szél, vasút voltam, vagy, később, napfényes határ, tücsökdal, csillag és szarvasbogár, minden, ami megtetszett, - az előtt ma se titok, hányszor szétrepülök a semmibe, - merevül a szerSMp— szívem lassúi, - és üres teste !8ft hogy zúg át oly istenek gyón} re, akiknek a Megszűnt Én a ne\ .

329 fi'/ VLŰAJt

“Maradj velem, mert beesteleiptt!"

Bibliát hallgat a gyülekezet.

Alkony izzik a templom ablak n.

Hitetlen vagyok, vergődő maţ ny.

“Maradj velem, mert beestelef itt!”- Ha így idegen, vedd ember ek, súgja egy hang, s ahogy látó zemerr, elmereng a régi jelenten, HMM*! az emmausin és felejtem magam, a sugár-hídon némán besuhan egy örök Árny: lehetne Buddha is, de itt másképen hívják és tövis koronázza: én teremtem csupán, mégis mint testvérére néz reám, mint gyermekére: látja, tudja, hogy szívem szakad, oly egyedül vagyok, s kell a hit, a közösség, szeretet.

S kezét nyújtja. Mert beesteledett.

9