Szentmártoni Szabó Géza: Áldott szép Julia. Kiállítás Balassi Bálint születésének ötödfélszázadik évfordulóján (Budapest, 2005)
Vezető a kiállításhoz
maradt fenn. Balassi szeme előtt azonban egy női kézforma, Szent Anna szép, arannyal és drágakövekkel díszített, kar alakú ereklyetartója lebeghetett. Ennek a szentnek ugyanis főként a kezét tisztelték, amellyel a serényen dolgozó, segítő asszonyt szimbolizálták. Szent Annát céhpatrónaként tisztelték a szabók. A korban gyakori női név népszerűségén túl Balassi anyját és szerelmét is Annának hívták. Az 1540-es években a szegedi szabócéh készíttetett Szent Anna kezét formázó ereklyetartót, amely mindmáig szerencsésen fennmaradt, s a raguzai Santa Maria Maggiore székesegyház, vagyis a mai dubrovniki Riznica Katedrale kincstárában őrzik. Felirata kissé talányos: „Decretum est manum istum esse sartorum Zegediens[ium] 1540 tempore Michaelis Tot iudicis eiusdem anni.” Azaz: Elhatároztatott, hogy ez a kéz a szegedi szabóké legyen, 1540 Tóth Mihály főbíróságának idejében, ugyanezen esztendőben. Lásd a színes 25. lapon! Balassi Bálint saját kezű levele Batthyány Ferencnek (1573-1625), Pozsony, 1593- március 21. (Országos Levéltár, Batthyány Missiles, P 1314). A Stallmeister, azaz a főlo- vászmester serdülő leánya után az ifjú barát vágyakozott, a titokzatos, Fulvia álnévvel illetett asszony pedig Balassi utolsó nagy szerelme volt. A levél figyelemre méltó költői önértékelést is tartalmaz: Tekintetes Nagyságos úrnak, Batthyány Ferenc uramnak, énnékem jóakaró Nagyságos uramnak tulajdon maga kezébe adassék. Nagyságos Úrfi, nékem igen jó, meghitt, bizodalmas uram! Isten adja meg Nagyságodnak valamit Nagyságod kíván, ha szinte az stalmaster leánya lesz is. Bécsbe létemben keresett itt Nagyságod levelével Nagyságodnak egyik szolgája; skatulát is hozott volt, négypecsétest, hiszem, kit csak megmutatott a Galenus-szabású szolgámnak, agg Márkusnak, s meg visszavitte magával. Azaz ám, hogy csak mutatta néki, mint Isten ígéret földét Mózsesnek, de nem engedte, hogy örülhessünk néki. Ha Nagyságod akaratjából míelte, értem az okát, tudniillik, hogy avval híjon, mint egy kiáltóval Nagyságod Újvárba, de még avval Nagyságod arra nem vészen. Nagyságod elmente után jutottak vala valami új versek elmémre, Poszedarszkynak adtam, Nagyságod kérje el tőle. Nem rosszak bizony, azmint én gondolom. Ha Nagyságod az gyűrőt Fulviának megküldené, bizony oly verseket küldhetnék, hogy az stalmaster leányának is (ha értené ám) megímelyednék az gyomra belé miatta! Új hírt semmit Nagyságodnak nem írhatok, olyat, ki öröm vagy bánat lehetne, hanem csak ezt, ha megírom, hogy az én roh lovamot és fakó lovamot én tizenkétszáz forinton adám el egy német úrnak. Kétszázát ugyan itt megadá benne, az ezerét otthon adja meg házamnál, mert oda jű az lovakért vélem. &c. Mihent ott megadja az árát, ottan Érdélbe mégyek enmagam is lovat venni esmét az pénzzel. És az vén cigánkínt csak cseréléssel élek ezután, mert látom, hogy a jó királnak nem kellek. &c. Isten éltesse Nagyságodon &c. s minden dolgodba adjon jó véget! írtam Pozsomban, 21. Martii Anno 93Nagyságod jóakaró szolgája amíg él a Balassy Bálinth LBDG Balassi saját kezű verskézirata 1593-ból (Magyar Országos Levéltár, Batthyány levéltár, P 1313). Vélhetőleg a fenti levélben említett, s a dalmát Posedarskinak átadott „új versek” kerültek elő egy ív papiroson, Stoll Béla felfedezéseként, 1952-ben, a Batthyány család körmendi levéltárából. A költő saját kezével írta le öt egystrófás versét, közülük a három középsőt ismert verseiből emelte ki, némi változtatással. Az első vers csupán ezen a papírlapon szerepel, nem tudni, hogy honnan való, s mikor íródhatott; az utolsót viszont bizonnyal akkor, 1593-ban szerezhette. Az epigrammati- kus tömörségű strófák kis remekművek. Az első versben a kegyosztó erdélyi asszony kezének érintéséért szolgálatra, sőt rabságra kész költő az udvari szerelem summázatát írta meg; a másodikban a szerelem szerepel a költői ihlet forrásaként; a harmadikban a Mária-siralmak óta ábrázolt, még a fájdalmon és a könnyeken is átütő asszonyi szépséget csodálhatjuk; a negyedikben a természet gyönyörű hajnali újulása vet véget a titkos szerelmi együttlétnek; az ötödikben pedig, akár egy miniatűr önéletrajzban, a legtovább, a leginkább és az épp akkor szeretett asszonyról: Júliáról, Céliáról és Fulviáról vall a költő: 33
