Hegyi Katalin (szerk.): „Életem regénye”. Kísérő kiadvány a Petőfi Irodalmi Múzeum Móricz Zsigmond születésének 125. évfordulója alkalmából rendezett kiállításához (Budapest, 2005)

Feladatlap 2.

Móricz nagyon szeretett Leányfalun tartózkodni. Tizennyolc év alatt hatalmas lett a ház, kényelmes volt az egész családnak, még a rokonok is bármikor elfértek itt. A kert mindig nagy gond, feladat volt az író számára. Állandó kísérletező kedve nem hagyta nyugodni, és mindent kipróbált, amiről azt gondolta, hogy pénzt hozhat a konyhára. Mintagazdaságot szeretett volna csinálni, kertészt foglalkoztatott, de a siker rendre elmaradt. 1938-ban így vall a kertről:

„Tavaly nyáron, augusztus harmadikán délelőtt 11 órakor készen voltam a regényfolytatásommal s felállottam az írógéptől s kimentem a kertbe. Forróság volt és zavartalan napfény, semmi felhő. Már régen nem kívántam végigmenni a kerten, mert vigasztalan s elhagyott volt. Az a kínzó érzésem volt, hogy nagyon rossz gazda vagyok. Egyáltalán, huszonhét éven át, mióta ez a kert rajtam lóg, mindig rossz gazdának érzem magam, csak olyankor van némi jógazdai érzésem, mikor tavasszal befektetek és pénzt költők rá. Olyankor azt hiszem, mégis csinálok valamit evvel a szegény kerttel. De ez az illúzió mindig elmúlik, mikor már gondoskodni kellene az egyes munkák végrehajtásáról.

A leányfalui ház 1928-ban

Úgy vagyok tehát a kerttel, mint általában a városi ember a földdel. A város lakosai egyre több parcellát ragasztanak saját lényükhöz a perifériákon, sőt az ország távolabbi vidékein is, főleg a szülőföldön, de ez náluk csak nosztalgia a föld után. Olyan becsülete van a földnek, a földszagnak, a föld tavasz mámorának, a földre szórt sok versnek és prózának, hogy ez alól alig tudja valaki emancipálni magát. Csak akkor derül ki, hogy a föld áldozattá vált a hozzá nem értő markában, mikor a hozzá nem értő városi ember ráeszmél, hogy mindent ráfizetett erre a passziójára.”

(Kertem regénye, 1938)

20