Hegyi Katalin (szerk.): „Életem regénye”. Kísérő kiadvány a Petőfi Irodalmi Múzeum Móricz Zsigmond születésének 125. évfordulója alkalmából rendezett kiállításához (Budapest, 2005)
Feladatlap 2.
gélő, szellemileg jelentéktelen nőcske volt, akit csak gúnyosan, viccesen és megvetően tudtam kezelni. Es ez a lány szép volt, gyönyörű volt, almavirág színű, karcsú, sötét szemű, finom ajkú, szép lábú, furcsa lebbenő szépségű, fejét előre dugta és belenézett zavartalanul a dolgokba. És engem inspirált. Neki írtam, rá gondoltam, előtte produkáltam magam... Most már igen, már megvolt az élettársam, aki ugyanúgy rá fog szánni egy életet arra, hogy nagy író legyek, mint én. És ha azt mondja, hogy nem, akkor is igen. És ha azt mondja, hogy a verses drámatöredéket, amit neki vittem márc. 15-re - hogy nem érti: akkor is érti! Mert ő ugyanúgy érez és gondolkozik, mint én! Ő az én kísérletemben ugyanúgy megérzi a nagy gondolatot, mint én! És ő az én jövőmben ugyanazt várja, látja és könyörgi a sorstól, amit én! Mert lehetetlen másképp; lehetetlen, hogy neki ne az legyen az egyetlen éjjeli-nappali gondolata, vágya, álma, izgalma, gyötrelme, munkája, ami nekem: hogy én nagy író legyek. Ez a meggyőződés adott nekem nyugalmat s férfias elszántságot, mikor beültem mellé a kocsiba, hogy a templomból már mint férj és feleség visszatérjünk.” (HoliesJankának, 1925. január 5.) Janka a szép vallomás ellenére is tudta, hogy mindent elvesztett, és öngyilkosságot kísérelt meg. Harmadik próbálkozása sikerült, 1925. április 5-én halt meg. Az elhalványult, kettétört, sárga fénykép a Petőfi Irodalmi Múzeum tulajdonában van, állapota miatt eddig nem publikáltuk, de a mai digitális technika láthatóvá tudta varázsolni ezt a 3 X 5 cm-es fotót. Jankával szerelmük kezdetén 1902-1905 körül (Reprodukció: T. Nagy György) „...valami iszonyú, féktelen, szinte torz szerelem volt köztünk... S még sem tudtam harmóniába kerülni vele... s ő velem... Holott soha az életben senkivel rajta kívül ösz- szetűzésem nem volt... s vele végig egy vihar volt a huszonhárom év... amelyben ő kettétört, s én lezuhantam...” (Kardosné Magoss Olgának, 1925. augusztus 13 ) 17
