Thuróczy Gergely (szerk.): Az igaz ember pedig hitből él. Kerekasztal beszélgetés a reformációról (Budapest, 2006)
Kerekasztal-beszélgetés a reformációról
Syentmártoni S^abó Gé^a Sajátos történelmi paradoxon az, hogy éppen az unitus (görögkatolikus) egyház termelte ki azt a román értelmiséget, amely megalkotta a dákoromán-elméletet és az ebből származó román nemzettudatot — még akkor is, ha hamis nemzettudatot építő társaság volt, mégis eltörölték őket 1945 után. Bolyki János ’83-ban életemben először és utoljára voltam az akkori Szovjetunióban, Odesz- szában, református párbeszéden. Mondvacsinált dolog volt, csak azért, hogy az utódállamok református püspökei meg a mienk találkozzanak, amerikai rendezésben. És ott az egyik fő pátriárka azt mondta, ő megérti ezeket a protestánsokat, hogy reformációt csináltak a 16. században, a római önkényt nem lehet kibírni, csak azt nem értik, miért állnak meg aló. századnál, miért nem mennek vissza a 4-5. századi görög egyházatyákhoz. Erre felállt az öreg püspökünk és azt mondta: Mi meg nem értjük, hogy az ortodox testvérek miért nem mennek vissza az első századi apostolokhoz? S itt jön a Tőkéczki- féle nagyon izgalmas elmélet arról, hogy a történelemben nincs haladás: van egyféle hit a progresszióban, hogy a világ megy előre, de nem biztos, hogy halad. A másik pedig az a pesszimizmus, amit a történelemben képvisel, nem a hitben - a reformáció pont az, hogy mindig visszatérni a forrásokhoz és az adott helyzetben azokat alkalmazni: ettől újul meg a világ. Mindegy, hogy haladás vagy nem haladás, de ahogy 16. században a jobbágy vagy a végvári vitéz is vigasztalást kapott, és mondhatta: „Azt bünteti Isten, akit szeret”, de megtérhetsz, mert Isten népe vagy, noha te kicsiny vagy. Micsoda vigasztalás volt, amikor — ahogyan ezt Perjés Géza mondta, hogy a simogatás reflexe ott volt a prédikátor ujjábán és megsimogatták a bűnbocsánat hirdetésével Mohács után a szenvedő magyar népet. Ez újulás, habár nem progresszív. De erre minden korban szükség van, és ettől megint csak megújulunk. Tó'kécyk.i László Azt gondolom, a megújulást abban az értelemben vehetjük, hogy milyen eszköz- , módszertan- és egyéb összefüggésrendszereket vezet be az egyházba. Úgy gondolom, hogy a természetesen a változásokkal egyetemben, miközben ezeket a taizé-i énekeket nem becsülöm sokra általában, de ha ez hat és a gyerekeket megfogja, akkor legyen. Ugyanez vonatkozik másra is, de úgy gondolom, hogy a megújulás nem erről fog jönni. A modern világ elég módszer- és eszközcentrikus, fetisisztikus ahhoz, hogy azt mondjam: a legjobb eszközzel sem érünk el sokat, ha a lélek nem indít. Az egyháznak inkább az igehirdetésben kellene megújulni, olyannak kellene lennie, hogy hallóbbá tegye az embereket, ez inkább nyelvi kérdés lehet, hogy ez az ókánaáni nyelv, amit nagyon sokan használnak, lassan eltűnjön, de ez majd a generációváltással fog megvalósulni. 24
