Barna Beáta: Szentjánosbogárkák. Gárdonyi Géza világa (Budapest, 2013)
Szentjánosbogárkák
UGRI MEG BUGRI Túl a rónán van egy nagy erdő. Abban él két mókus. Az egyik neve: Ugri. A másik neve: Bugri. Ezek a mókusok édestestvérek volnának. Csakhogy mi történt? Mikor az apjuk, az öreg mókus meghalt, a temetés után Ugri beült az odúba, és így szólt:- Kedves öcsém, Bugri, eredj és keress magadnak más hajlékot; én itt maradok.- Adj legalább az útra egy-két bükkmagot - mondotta Bugri szomorúan.- Ej, édes Öcsém - felelt Ugri -, nagy az erdő, sok a bükkfa, szedegess az úton, Azzal kihozott az apja kamrájából egy bükkmagot, és jó étvágy- gyal megebédelte az ajtó előtt. Az öccsének egy falatot sem adott. Bugri elindult nagy búsan a vadon erdőbe hajlékot keresni. Az első odút egy tölgyfán találta. Csakhogy amint fölfutott a fára, és bekukkantott az odúba, kiszólt onnan a sárga szemű haragos fülesbagoly:- Ihi-uhu, hókuszpókusz, mit akarsz itt, Bugri mókus? Csak jó napot kívánok, bagoly ténsasszony-felelte Bugri ijedten. Azzal továbbugrott. Egy másik odúból meg a kígyó sziszegett rá:- Szikra csípje meg a lábad, elmenj innen, mert megváglak! Egy harmadik odúból meg a sündisznó utasította vissza:- Nini, hát kend itt mit kémlel? Majd megbököm a tüskémmel! Egy helyen meg félig sem mászott föl a fára, a vadgalamb nekiesett a párjával, és úgy összecsipkedte a szegény mókust, hogy azt sem tudta, melyik lábára sántítson. Nagyon búsult a kis mókus.- Hiába járom az erdőt - szólott búsan. - Nincs itt üres lakás. Mi lesz belőlem? Eső megver, szél megfúj, aztán majd jönnek a téli fagyok: gyönge kis bundámban bizony megvesz az isten hidege. Hát amint így töprenkedik a faágon, egyszer csak kidugja a fejét a kéreg alól egy szarvasbogár.- Jó napot, mókus úr - ígyen szól tisztelettel hozzája -, miben fő a feje?- Nagy az én bajom, szarvasbogár pajtás - feleli a mókus. - Vándorúban vagyok, hajlékot keresek. Csakhogy épp az a bajom, hogy az egész erdőben nincs üres odú.- Bizony - felelte a szarvasbogár -, sok a lakó az erdőben, hanem azért, ha dolgozni nem restell, mókus úr, ajánlok én szívesen egy alkalmatos odút.- Előre is köszönöm - felelt a mókus -, mondhatom, nagyon jót cselekszik velem.- Hát csak jöjjön utánam - mondotta a szarvasbogár. Azzal repülésnek indult, és repült, repült jóságos dongással sok fán keresztül, míg végre elérkezett egy öreg tölgyfához. A mókus bár megizzadt, de azért csaknem egyidőben ért oda vele.- No - szólott a szarvasbogár -, itt tessék dolgozni. Olyan pompás odú van itt, hogy egy medve is ellakhatnék benne. Azzal be sem várta a mókus köszönetét, jó napot kívánt, és továbbrepült a vadcseresznyefára. A mókus örvendezve szaggatta le az öreg kérget, amely az odút borította, és csakugyan jó lakást talált ott magának. Persze hetekig tartott, míg rendbe tudta szedni. Mert ágyat, polcot, ajtót mind egymaga csinált. Hanem aztán nagy is volt a gyönyörűsége, amikor az első zsák mogyorót beszállította a kamrába.- Nem félek most már - szólott - sem hótól, sem esőtől, sem a téli nagy hidegtől. És egész nyáron hordta be szorgalmasan a télrevalót. Hát Ugri mit csinált ezalatt? Bizony nem csinált az semmit. Még arra is rest volt, hogy eljárt volna a szomszéd völgyben levő diófákra ebédelni: egész nyáron, egész őszön otthon eszegette, amit az apja hagyott neki a kamrában. Nagyokat heverészett, táncolt is hébe-hóba. Esténként pedig kiült a hajlék elé, és vígan furulyázott. Még csak arra sem gondolt, hogy a rozzant ajtót meg kellene igazítani. Lassanként megromlott az, úgyhogy utoljára már csak egy szeg tartotta az odú előtt.
