Csatlós Judit (szerk.): Vízizrí. Munkáskultúra a Duna partján - Életmód és társadalmi mozgalmak a modernitásban 2. (Budapest, 2016)
Az erdei Telep /The “Forest" Colony - Ünnepek/Special Events
Ünnepek Az erdei Telepen rendszeresek voltak a részben szervezett, részben spontán előadások, szavalások, felolvasások, majd a „nyilvános” kórus- és színjátszó próbák. A harmincas évek második felére alakultak ki a saját ünnepek, mint a túl-világkiállítás és a vízizrí, melyek nagyszabású politikai paródiává fejlődtek. Az első vízizrí témáját 1937-ben III. Viktor Emánuel olasz király budapesti látogatása adta. A játék kerete szerint a szigetre érkező Ármin királynak kellett lelepleznie a fajtisztaság szobrát (amit egy tornász alakított), a többiek pedig mindent elkövettek ennek megakadályozásáért. A következő évben Ármin király temetését rendezték meg, ami után a Telep köztársasággá alakult, de ekkor került sor az 1938-as müncheni egyezmény eljátszására is. Ezek a játékok aktuális politikai vagy a közösséget érintő történéseket vittek színre, nagy szerepet kapott bennük a spontaneitás és rögtönzés, éltek a szatirikus megfogalmazás és a szójáték („kínrímes" versek) lehetőségével. A nyaralótelepek bensőséges világában az ünnepek követték a munkáskultúra közösségi szerveződését: a társadalmi viszonyok egy olyan modelljét hozták létre, melyben a tagok rituális egyenlősége volt jellemző. Szerepüket a közös élmények felszabadító hatásában és az összetartozás megélésében nyerték el. A munkáskultúra erősen performatív ünnepi gyakorlatában két alaptípus különült el 1927-1930 között. A társadalom nyilvános tereiben megjelenő látványos, szigorú koreográfiát követő tömegtornák és felvonulások a munkásosztály egységét és erejét kívánták kifejezni. Ezzel szemben a nyaralótelepek és munkásotthonok tereiben zajló eseményeket csak kivételesen láthatta a nem munkás közönség. Ezek fő médiuma a részvételre építő szavalókórus, dalkórus és munkásszínjátszás volt, amelyekben az előadók társadalmi helyzete megegyezett a közönségével, és a darabok számoltak a nézők közreműködésével. A közösségi terek és a színpad közötti átjárás nem volt szokatlan: a napi történéseket dramatizáló „élőújság", az állandó színpadi alakok vitája vagy a „világnézetek harcát” bírósági eljárás formájában eljátszó „törvényszék" kedvelt improvizációs műfaj volt. 20
