Csatlós Judit (szerk.): Vízizrí. Munkáskultúra a Duna partján - Életmód és társadalmi mozgalmak a modernitásban 2. (Budapest, 2016)
Önszerveződés / Self-organisation - Természetjárás a munkáskultúrában / Rambling in the Workers' Culture
Természetjárás a munkáskultúrában A racionális célok nélküli, fizikai fáradsággal járó túrázás a 19. század előtt jórészt ismeretlen volt. A kifejezés kezdetben a magashegyi túrázást jelentette és elsősorban a természet felfedezésére irányult. Elterjedését segítette, hogy a természetjárás, a nap- és légfürdőzés összekapcsolódott az egészséges életmódot és a természet felé fordulást propagáló életreform-mozgalmakkal. A természetközelség a modern ember számára az én megtapasztalását, a szerepektől, struktúráktól, kényszerektől mentes létezés élményét kínálta. A társadalmi kiszélesedést jelzi, hogy az 1913-ban létrejött Magyar Turista Szövetség 22 alapító szervezete között három munkásokat tömörítő egyesületet találunk: TTE, Munkás Testedző Egyesület (MTE), Gyopár Turista Egylet. Azonban a korszak politikai viharai között a különböző csoportok egyre inkább eltérő jelentéseket, célokat és elvárásokat kapcsoltak a természetjáráshoz. A polgárság számára az ideális turista egyre inkább a megismerés vágyától hajtott egyén lett, akinek sportos alkata, kitartása és célorientáltsága kulcsot ad a társadalmi előrejutáshoz is. A konzervatív, keresztény elképzelések a testgyakorláshoz nemzeti, erkölcsi szempontokat társítottak és a fizikai erő szerepét hangsúlyozták. A TTE kezdetben a polgári egyesületek mintájára a „modern népies turisztika" elterjesztését tűzte ki célul. Az egészséges testkultúra hasznosságát racionális érveléssel támasztották alá. Már az 1910-es években megjelentek olyan sajátosságok, mint a versengéssel szembe helyezett közösségi túrázás és a munkáséletmód formálásának szándéka. A politikai kategóriák használata először 1918-ban tűnt fel, amikor a tömegsport és a politikai egyenlőség igénye összekapcsolódott egymással. Ezt követően vált kiemelt témává a turistáskodás helyes gyakorlata, kezdve a köszönési formáktól, az énekelhető dalokon át egészen a megfelelő viselkedésig. A Horthy-korszakban a szabadidő szféráit a munkásturisták politikai térként értelmezték újra, ahol a közösségi szellemre és az önszerveződő aktivitásra helyeződött a hangsúly. A természetjárás olyan eszközzé vált, amely alkalmas a munkásöntudat és identitás fejlesztésére. A túrák és a nyaralótelepek egyre inkább egy sajátos ellenvilágot jelenítettek meg, melyben a társadalmi konvenciókkal szemben megtapasztalhatóvá vált az osztályok és nemek közti egyenlőség és a közösség élménye. 10
