Kádár Anna: Titkos átjáró. Múzeumi mesekönyv (Budapest, 2019)

Ötödik fejezet

ténet nélkül csak egy szép kép. Ha viszont elmeséli a történetét, igazi kinccsé válik. Henrik rövid szünetet tartott, majd folytatta.- A relikviatárosok egy idő után már teljesen megbíztak a vakondban, és szemet hunytak üj szokása felett, hogy ezt-azt rövidebb időre elcsent a raktárból. K. Dezső ugyanis karbantartóból kiállítástervezővé léptette elő magát, és nekilátott, hogy megmutasson a világnak mindent, amit ő kincsnek tart. Elsősorban azok a dolgok érdekelték, melyeknek szép hangja, jó illata vagy érdekes tapintása volt.

Mivel rettenetesen félt a tágas termekben, főleg árnyas sarkokban, gerendák között, de még legbátrabb pillanataiban is inkább csak a függönyök mögött mutatta be kincseit, így az emberek többnyire nem vették észre az általa rendezett kiállításokat.

Én imádok keresgélni! Szerinted megtalálom a vakond kiállítását?

Amilyen jó megfigyelő vagy, még az is lehet. Gyere csak, megmutatom, merre keresd.

Jeromos és Henrik átvágtak két hatalmas termen, azután egy óriási ablak előtt elhaladva egy nyitott ajtóhoz értek.

Menj csak be, és ha már itt vagy, nyugodtan nézd meg azt is, milyen kincseket válogattak a múzeum kiállítástervezői.

Irodalmi kincseket? csillant fel Jeromos szeme.

Igen-igen, jól emlékszel mosolyodott el Henrik.

És azok milyenek? kíváncsiskodott tovább a kisfiú.

Fedezd fel magad, érdemes jól körülnézni! mondta Henrik és hozzáfűzte: - Az írók tudnak a legtöbbet a titkos átjárókról.

32