Kádár Anna: Titkos átjáró. Múzeumi mesekönyv (Budapest, 2019)

Negyedik fejezet

a Nemzeti dal kéziratát. Pedig másképp történt: valójában Hilda ük-ük-ük-ük-üknagyanyja volt az, aki egy óvatlan pillanatban egyszerűen kicsippentette a papirost a költő zsebéből. O volt az első galamb, aki figyelemre méltatta az emberek cirkalmas iratait, így nem csoda, ha a lendületes hullámokban hömpölygő sorok láttán azonnal úrrá lett rajta a betűgyűjtő szenvedély. Ettől kezdve mindent elragadott, amin betűt látott: bélyegeket, borítékokat, pecséteket, illatos levélpapírokat, elhagyott igazolványokat, újságokat, röplapokat és még sorolhatnám. Feladta a grófoknál vállalt, ígéretes postagalamb állását, és a palota padlásán megalapította a Különleges Iratok Gyűjteményi Osztályát. A padláslakó gálám bök generációról generációra adták a kéziratok és apró nyomtatványok szenvedélyes tiszteletét. Úgy képzelték, ha egyszer sikerülne összeszedni a város összes betűjét, hasonlóan egy puzzle darabokból kirakott térképhez, a betűkből összeállna a város teljes története.

Palit kezdetben egyáltalán nem érdekelte a csodálatos gyűjtemény, mert magát tartotta Pest legtájékozottabb épületének. Egy domb tetején állt, ellátott egészen a Dunáig és kissé rátarti módon azt gondolta, hogy amit ő nem lát, az nem is olyan fontos. Az idők azonban változtak, pár emberöltő sem telt el és Pali egy nyüzsgő világváros közepén találta magát. Pest legpompásabb és persze legszimmetrikusabb palotája körül sorra épültek a magasabbnál magasabb házak, míg végül már környékbeli unokatestvéreivel, a másik két Károlyi-palotával is csak levélben tudott érintkezni.

24