Kiss Marianne (szerk.): Engel Tevan István 1936-1996. Tanulmányok, emlékezések, életmű katalógus (Budapest, 2006)
Engel Tevan István, az illuminátor
zások alapján, vagy máshonnan szerzett olvasmányélményei váltak egyedi lapjai vagy ciklusai kiindulópontjává. Ezeket inkáid* a szó tágahl* értelmében nevezhetjük illusztrációknak, inert valójában nem a liósök vagy a cselekmény valamelyik szituációjának bemutatásáról szobiak, hanem eszközként használja fel őket saját életérzésének és a világról szóló üzeneteinek közvetítésére. Akár a korákban keletkezett Krúdv-rajzokat nézzük, akár a később keletkezett Stryjkowski-ciklus darabjait, illetve Calvino A kettészelt őrgró/járól készült lapokat látjuk, sokkal inkább az ember életének esetlegességére döbbenünk rá, míg másutt az emberi természet heroikus kisszeríiségének megmutatásával mosolyogtál meg és gondolkoztat el bennünket. Ha pedig az irodalomnak Engel Tevan művészetére tett hatásáról beszélünk, megkerülhetetlen, hogy az európai ember mentalitását és az egész európai kultúrát meghatározó Bibliának az életműben betöltött helyéről szóljunk. A hatalmas anyagból kiválasztott témái és megjelenítésük nunlja elsősorban a huszadik századot túlélő közép-európai ember belső és külső világáról vallanak. Az ezzel történő szembesülésünkkor pedig számunkra nehéz igazságokat mondanak ki. Engel Tevan István grafikus voltában mindig megmaradt a műfaj ideálisnak mondható* léptékében. Megrendelésre készült munkáit hihetetlenül finom érzékkel készítette el a készülő könyv alakjának vagy szedéstükrének méretében, amivel biztosítani tudta, hogy lapjai praktikusan esztétikai veszteség nélkül voltak sokszorosíthatók. Egyedi lapjainak és rézkarcainak méretei sem igen haladják meg egy nagyobb album oldalainak méretét. Ezek a vulgáris értelemben kicsinek mondható lapok azonban a figyelmes nézőnek a monumentális képek élményét kínálják. Akár a korábbi évek tusrajzai és rézkarcai, akár a pálya későbbi szakaszában megjelenő „ceru- zafestmények'’ olyan tudatos műgonddal komponálódtak, és olyan részletesen lettek kidolgozva, hogy a képeken megjelenő központi figurák mellett a mellékszereplők és a környezet „végigolv asása” teszi lehetővé a mű igazi megértését és élvezetét. így például nélkülözhetetlen, hogy a színházi jeleneteknél a néző a cselekmény középpontjában ágáló aktorok mellett lássa a képen ottlevő közönséget is, ahol az egyes arcokon megjelenő reakció erősíti fel és teszi egyértelművé a kép üzenetét. Ugyanezt mondhatjuk el a Biblia jeleneteit bemutató kompozícióiról is. Dávid király vagy József történetei szintén a képen jelen levő nyüvánosság echójától kapják meg ránk ható erejüket. Talán nem túlzók, ha azt állítom, hogy e néhány tenyérnyi képek monumentalitása — éppen e képi teljességük okán — a nagyméretű reneszánsz képalkotásokkal vagy Munkácsi Jézus-trilógiájával hozhatók összefüggésbe. Az ülusztrátor Engel Tevan István alkotásaiban a szó eredeti értelmében megvilágította, és a huszadik század második felében klasszikusan újraértelmezte kortársai számára az általa ábrázolt irodalmi témákat. Ezzel messze túllépte az alkalmazás, a képi interpretáció szokásos kereteit, művei az egyetemes művészet maradandó részévé váltak. Miklósi Imre
