Adrovitz Anna: ARC poetica. Petőfi Sándor életében készült képmásai (Budapest, 2012)

Képleírás és keletkezéstörténet - Ismeretlen művész nyomtatta Walzel Ágost Frigyes | A Nemzeti dal kottájának címlapja | 1848

1848 eseményeire Barabás Miklós így emlékezik vissza önéletrajzában: „Én soha nem foglalkoztam politikával. Nem lévén ez a szakmám, nem is értem rá tanulmányozni. S amihez nem értek, ahhoz nem szívesen szólok. Érdekeltek ugyan az események, de semmiben részt nem vettem." (Barabás, 1944, 188.) Barabás, ha nem is tudatosan, de ez alkalommal is meghatározó, hatásos portrét hozott létre: szilárd erkölcsi erejű politikusként mutatta be a költőt, példaképül állítva őt a közönség elé, megerősítette és aláhúzta tettének jelentőségét, amit júniusra, a kép keletkezése idejére a közvélemény egy része már-már elfeledett. Petőfi éppen ebben az időszakban adott hangot a közéleti szerepvállalásból, a hivatali pozíciókból kiszorultak súlyos csalódottságának: „Szolgaságunk idejében / Minden ember csak beszélt, / Mi valánk a legelsők, kik / Tenni mertünk a honért! / Mi emeltük föl először / A cselekvés zászlaját, / Mi riasztók föl zajunkkal / Nagy álmából a hazát! [...] Legyen tehát a tiétek, / A dicsőség és a bér, / Isten neki... nem küzdénk mi / Sem dicsőség-, sem dijért. / És ha újra tenni kell majd, / Akkor újra ott leszünk, / És magunknak bajt s tinektek / Koszorúkat szerezünk." (A márciusi ifjak)

Barabás Miklós „nemzetőr Petőfije” tehát óhatatlanul politikai állásfoglalás is, amit a sajtó biztosította nyilvánosság felerősített. Barabás harmadik portréja messzire visz az 1845- ös, álmodozó, érzékeny költőfigurától (kát. 7.), közelebb áll az 1846-os, öntudatos, tettekre vágyó alkotó képéhez (kát. 9.), itt már a cselekvő politikus jelenik meg. A három grafika közül, bár az első kettő egyaránt számos ábrázolás alapját jelentette, s máig emblematikus arcképe Petőfinek, a kultusz mégis ezt az 1848-as portrét emelte ikonná, ez vált hazafi-költő ábrázolásának alaptípusává.