Adrovitz Anna: ARC poetica. Petőfi Sándor életében készült képmásai (Budapest, 2012)
Bevezető - Adrovitz Anna - Kalla Zsuzsa | ARCpoetica
kitörni, s amelyet Márai Sándor - finom iróniával - így jellemzett: „Arcát alig ismerjük. Valahogy homály takarja; talán ez is kell a legendához. A legtöbb Petőfi-kép eszményiesített, hivatalos, olyan, amilyennek a nemzet látni akarta bálványát: Barabás rajza, Tyroler metszetei, Orlai Petrich Soma olajképe, mindez a »hős«-t, a »költő«-t, az »istenti«-t mutatja. Ilyennek szerettük volna látni, ilyen tökéletesnek, elragadóan ifjúnak és férfiasnak, romantikusnak és negédesen hősiesnek, mintha egész életében modellt állott volna ennen szobrának, amint éppen esküre emeli ujjait a pesti Dunaparton, s mintha soha nem ejtett volna ki másféle igéket, mint ezt: »Talpra magyar«. Ebben az ábrázolásban nincsen már semmi emberi: Petőfi arca úgy hatolt a köztudatba, mint egy mitikus alak örök-sugárzó eszményképe." (márai, 1940, 3.) Mintegy három évtized elteltével azonban korszakos jelentőségű munka született: Rózsa György 1951-ben összeállította az első tudományos igényű, mai értelemben vett ikonográfiát. Az ő érdeme többek között az is, hogy 1949-ben, fiatal művészettörténészként felkutatta az addig végleg elveszettnek hitt Petőfi-dagerrotípiát (kát. 8.). A felvétel 1957-es megtisztítását követően revelációként hatott: a költő fotográfiája került a portrék vizsgálatának középpontjába. Visszatérni látszottak a század eleji művészeti-irodalomtörténeti szakirodalom kérdésfelvetései, amelyek a portrékat a forrásértékű visszaemlékezésekkel összehasonlítva arra keresték a választ, hogy az adott mű mennyiben „hiteles" és „valódi" ábrázolása a költőnek, hűen tükrözi-e annak vonásait. A műalkotások meghatározásának, leírásának és esztétikai megítélésének problémái így ismét belevesztek a személyes emlékezetekben megőrzött és évtizedekkel később felidézett tulajdonságok, valamint az ebből kikövetkeztetett fizikai paraméterek rekonstruálásának kilátástalan kísérletébe. Ez az elszántság utólag is elgondolkodtató. Vajon miért értékelődött fel éppen ekkor és ennyire a költő testi jegyeinek, alkatának megismerése, hogyan kapcsolódott mindez a költői hatástörténethez, s az egész folyamat miért gyakorolt ilyen erős befolyást a művészet- és irodalomtörténetre? A vita érvei, fordulatai mára természetesen inkább a kulturális antropológia, a nemzetlélektan kérdéskörébe tartoznak. Várkonyi Nándor 1957-es könyve, Az üstökös csóvája, a kutatástörténet e máig lezáratlan - lezárhatatlan - fejezetének részletgazdag összefoglalása és mérlege. Újabb félszázad múltán, 2000-ben, számos más reformkori politikus ikonográfiája mellett a Magyar Nemzeti Múzeum Márciusi ifjak nemzedéke című kötete Rózsa György 1951 -es tanulmányának anyagát adta újra közre jelentősebb változtatások nélkül. Kötetünk, mint a gyűjtésére támaszkodó legfrissebb összegzés, azt a feladatot is felvállalja, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Budapesti Történeti Múzeumban, a Magyar Nemzeti Galériában, az Országos Széchényi Könyvtárban és az esztergomi Keresztény Múzeumban folytatott kutatások alapján 10 ARCpoetica BEVEZETŐ
