Adrovitz Anna: ARC poetica. Petőfi Sándor életében készült képmásai (Budapest, 2012)
Utószó - E. Csorba Csilla | Költőkép térben és időben
Kiadványunk tudományos célkitűzését tekintve az ikonográfia műfajába sorolható, abba a- korábban a történettudomány, valamint a művészettörténet segédtudományához tartozó- ma egyre inkább felértékelődő műfajba, amelynek hazai megalapozása Vayer Lajos művészettörténész (1913-2001) nevéhez köthető. A történeti ikonográfia - később az irodalom területére is kiterjedő - hazai kutatása Vayer 1935-ben közzétett disszertációjához, Pázmány Péter ikonográfiájához vezethető vissza (Vayer, 1935.). Vayer e munkája nyomán vált a történeti, majd irodalomtörténeti képkutatás a történettudomány segédtudományává. A művészettörténész Pázmány után más nagy történelmi személyiségek, Szelepcsényi György, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, Széchenyi István ikonográfiájának elkészítését, ábrázolásokból kikövetkeztethető személyiségének, autentikus portréjának megrajzolását vállalta (Vayer, 1942; Vayer, 1952.). Marosi Ernő megállapítása szerint „a műalkotás ebben a funkciójában szemléletes történeti forrás: hiteles vagy hamis” (Marosi, 2001, 1124.). A forráskritikai probléma következetes végiggondolása vezette Vayer Lajost arra, hogy ne álljon meg a kép hitelességének kérdésénél, hanem magával a szemléletességgel (mint a történelemszemlélet vizuális lecsapódásával) kapcsolatban is felvesse a hitelesség problémáit. „A történeti ikonográfia az általános történettudomány azon résztudománya, mely a ma már általánosan, minden módszertani rendszerezéstől elismert jelentőségű és hitelességű képszerű történeti forrásokkal, az elmúlt történeti valóság ábrázolásaival, az ikonográfiái dokumentumokkal foglalkozik." - határozta meg a műfaj jellemzőit 1935-ben Vayer (Vayer, 1935, 4.). Tanulmánya a történeti ikonográfia képszerű vagy ábrázolt forrásait két csoportra osztja: az elsőbe sorol minden képzőművészeti alkotást, ideértve a pénzt, pecsétet, bélyeget, a másikban a fényképet és a filmet említi. A fényképet tartja a legautentikusabb ikonográfiái dokumentumnak, míg a műalkotás-jeltegű történeti forrásokat az eseményeket, történéseket feljegyző, megörökítő, a történelemről tanúskodó ikonográfiái dokumentumoknak nevezi. Vayer a történettudományi és művészettudományi módszer egyesítéséből, alkalmazásából eredezteti a történeti ikonográfiái módszer kialakítását. A Pázmány Péter ikonográfiájában így definiálja a portré és az autenticitás fogalmát: lévén a portré: az ember képmása, az tekinthető autentikusnak, ami „természet után" készült, Ez kétféle módon történhet: vagy modellt ül valaki a művésznek, vagy ismeretség, találkozás nyomán emlékezetből készíti el a portrét. A közvetlenül vagy közvetve „természet után" készült portrék közül az első tekinthető „fontosabbnak", de Vayer hangsúlyozza, hogy a második esetben is autentikus portré jöhet létre. A képi ábrázolások meghatározásához az ikonográfia műfaja felhasználja az írott forrásokat. Ezek a legkülönbözőbb műfajúak lehetnek (egykorú feljegyzés, levél, vagy későbbi rövid emléknyom illetve memoár). Az ábrázolt külső és belső karakterére vonatkozó leírásokon 115 ARCpoetíca UTÓSZÓ
