Török Dalma (szerk.): Heinrich von Kleist. Miért éppen Kleist? (Budapest, 2016)
Olvasatok - Kérchy Vera: A marionettszínházról mint színházelmélet
KERCHY VERA: A MARIONETTSZÍNHÁZRÓL MINT S Z í N H Á Z E L M É L E T Színházi szöveg-e A marionettszínházról' vagy sem? Joggal csapnak-e le rá az avantgárd ihletettségű gondolkodók, beillesztve Kleistet (anakronisztikus módon) Craig, Mejerhold, Schlemmer soraiba, vagy teljesen félreértik a színházi formáknál sokkal inkább filozófiai, nyelvelméleti üzeneteket hordozó marionett-metaforát? És amennyiben a marionett egy színházi diskurzusból kölcsönvett, filozófiai problémákat szemléltető jelenség, visszakapcsolható-e a konkrét előadás-elemzésekre épülő színháztudományi diskurzusba? Az alábbiakban ezekre a kérdésekre keresem a választ, felvázolva néhány olvasati lehetőséget a Kleist-esszé és a színházelmélet vonatkozásában. A szöveg gyakran emlegetett enigmatikussága két fő kérdés mentén jelöli ki az értelmezések variációs lehetőségeit. Az első: mi a marionett az esszében? Szó szerinti („komoly”) értelemben színházi bábfigura vagy valami helyett álló metafora? A második kérdés, hogy mi az esszé álláspontja a marionettet illetően: komolyan mondja-e, hogy a báb tánca szebb az emberi mozgásnál, vagy ironikusan („komolytalanul”) kell olvasnunk C úr központi tézisét? Vizsgáljuk meg a kérdésekre adható négyféle válaszlehetőséget (komoly+komolytalan, komoly+komoly, komolytalan+komoly, komolytalan+komolytalan) a legegyszerűbb értelmezéstől a komplikáltabb magyarázatok felé haladva. Az első komoly+komolytalan interpretáció-kombinációt Kleist színházkritikusi tevékenységének kontextusa motiválja. Mint ilyet, „a Kleist-írást az i8io-es berlini színházi élet kritikájaként, (...) szatíraként”2 olvashatjuk. E szerint a marionettszínház szószerinti értelemben bábművészetet jelent, a tézisnek (a báb szebb, mint az élő ember) viszont ironikusnak kell lennie, ha tetten akarjuk érni benne a szöveg csípős kritikai élét: „lám, még az esetlen, tehetetlen báb, a halott matéria is jobb előadó, mint ezek a hitvány berlini színészek”. Ezt a közvetlen, referenciális olvasatot egyrészt életrajzi tények cáfolják,3 másrészt az a szerteágazó, máig nyitott recepció, amit a szöveg további — ezen olvasat által figyelmen kívül hagyott — elemei és jelentésszintjei hoznak mozgásba. Amennyiben azt feltételezzük, hogy a tézis komoly, és a szöveg a bábművészet mindenek felett állósságának manifesztuma, jobban el kell merülnünk abban, hogy mit is ír pontosan Kleist ezekről a mechanikus szerke76
