Török Dalma (szerk.): Heinrich von Kleist. Miért éppen Kleist? (Budapest, 2016)

Kiállítás - Művek „az emberi kedély méhéből”

Azt hittem, megszállt a gonosz, mikor Magam elé ugrottam itt a téren,

S szidtam magam, hogy csalok, hazudok. Végül mégiscsak beláttam, be kellett, Látnom, hogy mindkét Énem én vagyok. Mintha tükör lenne a levegő,

Ügy állt előttem valaki, a másom.

I HEINRICH VON KLEIST, AMPHITRYON, 1806

Ha kedvese nyakában csüng a nő, és Azt mondja, úgy szereti, oly nagyon, hogy Szerelmében ott mindjárt meg is enné;

De aztán — annyiban hagyja; bolondja! Vagy épp, mert nem bolondja, émelyig Lakott vele —: no lásd, én kedvesem,

Én nem! Hogy ott csüngtem a nyakadon, Szavamnak álltam, azt tettem csupán; Nem olyan őrültség, mint hiszik.

I HEINRICH VON KLEIST, P E N T H ES I L EI A, 1807, RÉSZLET A 24. JELENETBŐL

46

KOHLHÁAS

Egy lócsiszár virágvasárnapi a

Amphitryon