Török Dalma (szerk.): Heinrich von Kleist. Miért éppen Kleist? (Budapest, 2016)
Irodalmi parafrázisok - Eörsi István: Halálom reggelén
PEG UI LH EN FRIEDERIKE RIEBISCH PEGUILHEN RIEBISCH KLEIST PEGUILHEN FRIEDERIKE VOGEL PEGUILHEN KLEIST VOGEL PEGUILHEN FRIEDERIKE PEGUILHEN RIEBISCH PEGUILHEN FRIEDERIKE KLEIST FRIEDERIKE Örvendek. Igazából mi egy hölgyet keresünk, meg egy urat, akik tegnap itt szálltak meg. Csönd. Nem maradtak kegyedék házában ma éjszakára is? De igen. Itt vannak. Vagyis hát... Kint vannak, tisztelettel. Odakint. Hogyhogy odakint? A tónál, tisztelettel. Egy bucka van ott. Meg egy aprócska gödör, tetszik tudni. Egy lábnyi mély, a hossza meg vagy három láb. Nem tudom, mire szolgál, és ki ásta ki, annyi biztos, hogy nem én. Az már ott volt, amikor én ideszegődtem. Bökd már ki mondandód velejét, gazember! Vogelnak. Érted, hogy mit zagyvái ez összevissza? Nem élnek már, kérem. Agyon vannak lőve. Akkor hát igaz. megszorítja Vogel kezét. Súgva. Légy erős, barátom. Tudtam, hogy nem fogok hibázni. Hurrá! Erre iszom! Kiissza a poharat. Szörnyűség. Most mit csináljak? Isten majd elrendez mindent. Megyek és megnézem őket. Ebben a sötétben? Tessék nálunk aludni, és reggel tessék kifáradni hozzájuk, a világosban. Most nézem meg őket. Vogelnek. Velem jössz? Vogel a fejét rázza. Hozok egy lámpást. El. Nagyon szétroncsolódtak? Dehogyis, kérem. Csak egy kis vérbuborék látszik az úr szájának a szögletében, és a hölgy ruháján, a bal mellénél egy kis kerek vérfolt. A ruha pedig kicsit meg van per- zselődve. Azon át lőtte meg, ugye. Mert nem akartam látni a mellét. Ha szabad kérdeznem, kikhez van szerencsém? 1 16
