Török Dalma (szerk.): Heinrich von Kleist. Miért éppen Kleist? (Budapest, 2016)

Irodalmi parafrázisok - Hajnóczy Péter: A fűtő

Feltételezi, amennyiben az ... -i gyár a „megfelelő anyagi eszközök birtokában volna”, haladéktalanul fölszereltetne a kazánházban egy valóban kielégítően működő elszívóberendezést; könyörögve kéri a főmérnököt, „ne nevezze kielégítőnek a tűrhetetlent”! Egyelőre kér és könyörög!

Hiszen a „védőital”, a mindennap kiosztott fél liter tej éppen a „tűrhetetlen helyzetben való helytállás jelképes elismerése volt” — mi ellen védhetett a „védőital”, ha nem az embertelen munka okozta izzó gyűlölet ellen? Látni szeretné azt az orvost, aki felelősséggel kijelenti, hogy fél liter tej elfogyasztása a „salakozásnál keletkező különféle mérges gázok roncsoló hatásától óvja az emberi szervezetet”!

A főmérnök mosolyogva Kolhász Mihályra nézett, és megkérdezte, mit ért azon, hogy „egyelőre kér és könyörög”?

Kolhász Mihály csillogó szemmel válaszolta, hogy az egyelőre kifejezés mindaddig érvényben marad, míg a „védőitalügyben lefolytatott eljárást jóhiszeműnek ítéli”.

És ha Kolhász Mihály úgy véli, megfelelő súlyú bizonyíték van a kezében, hogy az „ügyben más álláspontra helyezkedjék”?

Erre a lépésre - minden erejével reméli - nem kell elszánnia magát, de ha rákényszerítik, az „érintettek a megfelelő módon és időben értesülni fognak a döntésről”. (...)

A Kiáltvány

Kolhász egy trafikban levélpapírt és borítékot vásárolt, majd hazament, leült a konyhában az asztalhoz, és „mint az emberi faj felelős megbízottja”, megírta a Kiáltványt, öt példányban, aztán megcímzett öt borítékot; Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár, New York; Leonyid Brezsnyev miniszterelnök, Moszkva; Richard Nixon elnök, Washington; VI. Pál pápa, Vatikán; I. István király, Magyarország.

A Kiáltványban Kolhász részletesen ismerteti a védőitalügyet, leszögezi, hogy az ügyben hozott ítélet minden kétséget kizáróan „rosszhiszemű és igazságtalan”, így ő, Kolhász Mihály, az ítéletet ezennel megsemmisíti, és a bűnösöket, a Főgépészt, a főmérnököt, a szakszervezeti bizalmit — „az emberi faj nevében felelősségre vonja és elítéli”. Az ítélet végrehajtásának módját „az emberi faj szabad lelkiismerete” nevében maguk az elítéltek szabják meg, azzal a megszorítással, hogy „élettel nem fizethetnek; sem a maguk, sem családtagjuk, sem rokonaik, sem barátaik, sem ellenségeik életével”.

92