Török Dalma (szerk.): Heinrich von Kleist. Miért éppen Kleist? (Budapest, 2016)

Olvasatok - Márton László: A fordító mint szerző

Kleist adta értésemre, hogy Goethétől mindig, azaz mindig ajánlatos három lépés távolságot tartani, különösen színházi ügyekben. Ez a figyelmeztetés igen hasznosnak bizonyult a Faust második részének fordításakor (2014-15), amely egyébként visszamenőleg modernné olvastatta velem az első részt, sőt az Os-Faustot is.

Kleistnek köszönhetem első igazi regényem, a Jacob Wunschwitz igaz története ötletét. O áll az ötlet mögött, noha nem tőle vettem át, hanem átolvastam azt a háromkötetes kompendiumot, amely a Kohlhaas forrásszövegét, Haftitius krónikájának rá vonatkozó részletét tartalmazza. Ebben a kiadványban bukkantam rá az ártatlanul kivégzett gubeni kelmefestő, Jacob Wunschitz özvegyének panaszos beadványára és vele egy olyan történetre, amelyet Kleist majdnem biztosan olvasott, de nem használt fel.

A regény első felét Berlinben írtam, éppen húsz évvel ezelőtt, 1996 elején. A Literarisches Colloquiumban laktam, a Wannsee partján, a potsdami országút mellett, közel ahhoz a helyhez, ahol 1811. november 21-én Kleist agyonlőtte először Henriette Vogelt, aztán önmagát. Nincs messze Kohlhasenbrück sem, az a hely, ahol Kleist hőse 1539-ben kirabolt egy brandenburgi ezüstszállítmányt, nem Kleist művében, hanem a valóságban, ahol egyébként Hansnak, nem pedig Michaelnek hívták, de ez most mindegy.

Kohlhaas Mihály mint motívum vagy téma korábban is jelen volt a magyar irodalomban, gondoljunk Hajnóczy Péter emlékezetes novellájára vagy Sütő András színpadi adaptációjára. Wunschwitz viszont nem aktualizált és magyarosított Kohlhaas, mint az említett szerzőknél, hanem Kohlhaas ellentéte. O a béke és a kompromisszumok embere, ő az, aki lecsillapítja a polgárlázadást, és míg a lázadás vezetőit szabadon engedik, őt, elrettentő példa gyanánt, bírói ítélet nélkül lenyakazzák. Egy mai magyar szerző által leírt nyakazás így kapcsolódik egy régebbi német szerző által leírt nyakazáshoz: ezt a kapcsolódást, amely a különválasztás aktusát is tartalmazza, szintén Kleistnek köszönhetem.

88