Török Dalma (szerk.): „Nekünk ma Berlin a Párizsunk”. Magyar írók Berlin-élménye, 1900-1933 (Budapest, 2007)
Berlin-brevárium - Keresztury Dezső: Berlin
KERESZTURY DEZSŐ: BERLIN1 Szétáradó táj ez, csábít a vándorlásra, a terjeszkedésre, a mértéktelenségre. Az Elbától keletre eső Németország, a limesen túli vidék hagyományai nem a természetet megszelídítő római kultúrába, hanem a vad és féktelen őstenyészetbe nyúlnak vissza. Protestáló föld: az egyén meztelenül áll rajta a világgal szemben, szelíd szentek, jóságos közbenjárók, az évezredes emberi örökség segítő támaszai nélkül. (...) Zárkózott táj ez, minden része külön erőfeszítéssel alakult azzá, ami, ma is szeret magának élni. Ködös-esős borongása, lágy, mélabús csendje kiismerhetetlen, tele elfojtott vággyal, magánnyal, képzelődéssel s valami megnevezhetetlen iszonyattal. • A természet errefelé nem hordja tenyerén az embert, ha hajlandó is szolgálni, kevés amit adhat, mert maga is szegény. Olyan emberfajta szállta meg azonban, amelyik nem ijed meg a munkától s kihasznál minden lehetőséget: kemény telepesek. Itt nem lehetett festői rongyokban sütkérezni a tintakék ég alatt: az edzett, harcra és vállalkozásra kényszerített nép csatornahálózatba gyűjtötte a mocsár vad vizeit, erdőt telepített a kiszárított homokra s a vizek partját kertekkel és nyaralókkal hintette be. Terveinek rendjébe fogta be az anarchikusán szétáradó vagy álmodozó, magába zárkózó tájat. • Bennfentes utazók szerint egy várost akkor kezdünk megismerni, ha el merünk tévedni benne. Ez a tétel csak az emberi méretekre szabott helységekre vonatkozik. Olasz vagy német kisvárosokban utcából sikátorba, sikátorból zöldségespiacra vagy templomtérre csábít a kíváncsiság s ha valóban eltévedtél, a gyalogjárók jó szelleme kézen fog és hazavezet. De hogy induljon neki az ember egy berlini sugárútnak, mikor a végét távcsővel kellene földerítenie; s hol keressen üdülést a kősivatagban, a bérkaszárnyák ijesztő, beláthatatlan tengerében? „O, azok a méretek!”, hallottam még évek múlva is török útitársam áradozását, s bizonyos, hogy soha sem feledem el egy Berlinen keresztül száguldó autózás zsúfolt izgalmát, de mit tagadjam, máig is szédülök, ha erre a határtalan és gát nélküli házözönre gondolok. Berlinben eltévedni nem kaland, hanem szerencsétlenség. Áttekinthetetlen nagysága elcsüggeszt, irtózatos nyüzsgése elsodor; ha beleveted magad, elnyel s még holttestedet sem veti ki. • Berlinben úgy látszik, senki sem ér rá, akinek pedig ideje van, nem csavargással, semmittevő s mégis oly termékeny szemlélődéssel tölti el. Itt a munkanélküliek is továbbképző tanfolyamokra, olvasókörökbe vagy politikai gyűlésekre járnak, a diákok könyvvel és pápaszemmel felszerelve ülnek a közkertek padjain, a természetjárók tervszerűen, csoportokban szállják meg a kirándulóhelyeket. Aki maga van, mintha szégyellné kivinni tétlen magányát a többiek szeme elé, otthon marad. Talán ezért is oly fontos a 57
