Török Dalma (szerk.): „Nekünk ma Berlin a Párizsunk”. Magyar írók Berlin-élménye, 1900-1933 (Budapest, 2007)
Berlin-brevárium - Németh Andor: A nürnbergi kávéház
NÉMETH ANDOR': a nürnbergi kávéház I. Nem találunk egymáshoz és csodálatos, hogy milyen egyformák vagyunk mégis. Mind ugyanazt beszéljük, ugyanazt a színtelen világiságot, mind értjük egymást, mert mit ne értenénk egymáson, az újságainkat kicseréljük, és mindnyájan tudjuk, hogy áll a dollár. A Rujder nádszékeiben ülünk kettesével-hármasával kevés távolságra egymástól, a duplamokkát isszuk, ami ugyanaz mint a szimpla, csak drágább, másutt szeretnénk lenni, mindig másutt, de az életritmusunkhoz tartozik a kilenc órai benézés ide. Unjuk egymást, mint a rabok, mint az el kárhozottak, de nem tudunk meglenni egymás nélkül. Még az is, aki ugrik, és otthont teremt, rövid idő múlva megjelenik újra közöttünk, szégyenkezve és letörten és elfoglalja régi helyét. Ez az ördögkor, ez a berlini purgatorium, ez a nürnbergi kávéház. Könnyű lenne rányomni az érdem bélyegét erre a kényszermunkára, és azt mondani, hogy azért ülünk itt, mert a Nürnberger magyar kávéház. Hogy a Nürnberger milyen, az rég elfelejtett indítóok és csak az őstörzsvendégeket érdekli. A kassza felett lóg egy tábla: „Nyelvében él a nemzet" és körülbelül ez az igazság. A rossz és stereotip magyar beszéd láncolja egymáshoz az itten ülőket. A megszokott idiómán könnyebben ömlik ki belőlük a keserűség. Itt vagyunk és azon tűnődünk, miért vagyunk itt. Evekig ülhetsz itt és alig történik valami. Az ember tudja ezt és mégis visszajön, keres valamit, vár valamire, maga sem tudja mire. A Nürnberg ennek a diaszpórának a váróterme. Innen indulnak el, ide futnak vissza a sorsok. Minden világvárosnak van most egy Ilyen magyar kávéháza. II. II. Hanem, ami mélyebb és szimptomatikusabb: az a Nürnberger-nek szinte fiziognómiává vált melankóliája. A berlini magyarok, még az újak is, általában jólszituáltak s mégis, szinte valamennyien, kétségbeesett egzisztenciák. Élnek, német méretekhez képest jól, a bécsi hűhóval szemben valami megfagyott józansággal, azzal a rájuk kényszerített megfontolással, amit Berlin előír. Habitusukban, külső korrektségükben a legtöbben már egész németek és szinte rosszul hangzik az ajkukról az a megőrzött pestiesség, amit beszélnek. Még fiatalok, s noha gyorsan, nem asszimilálódtak át teljesen. Mindegyikük egy-egy évjárat csonkítatlan Pestet ment át magával az emlékeibe. Jönnek azzal, hogy utoljára vannak itt. Minden este búcsúznak és nem tudnak elszakadni. Aki elmarad, arról később kiderül, hogy nem volt idevaló. Ha a Nürnberger hinne a fajelméletben, kimutatná róla, hogy nem volt igazi magyar. Fájdalmas korlátoltság, kemény kötelék. 66
