Török Dalma (szerk.): „Nekünk ma Berlin a Párizsunk”. Magyar írók Berlin-élménye, 1900-1933 (Budapest, 2007)
Berlin-brevárium - Márai Sándor: Idegen emberek
márai Sándor': idegen emberek Fejét két tenyerébe takarta, s beásta magát az étlap csodái közé. Spenót, egymillió, mondta maga elé, kelkáposzta, hatszázezer, marhahús egymillió-nyolcszázezer. Fejét csóválta. A nagy szobrokra gondolt, melyek a német városok terein álltak, kémia, nehézipar, költők és expresszionizmus, mégis drága egy kissé ez a spenót. Kínlódva rágta száját, mert félt, hogy vigyorogni kezd. Dél volt és Európa ebédelt. Heteken át nem is jutott eszébe mindaz, ami körülötte történt, aztán pillanatokra látta s értette az egészet. A kínai tudósra gondolt, aki kétezer év múlva ásatás közben megtalálja s olvassa ezt a papiruszt, a német állomásvendéglő étlapját. Az európai kultúráról, hanyatlásáról és erkölcsi tartalmáról eltérhetnek a vélemények, gondolta most, de egy adag spenótért egymillió márka, túlzás. • Tegnap még Berlinben voltam. Szobáját látta, a Bülow Strasse harmadik emeletén, az ablakból a Hochbahn angolparkszerű kivágását, mint valami attrakciót, s a vörös téglákból rakott templom hegyes tornyát, az özvegyet, aki este kétségbeesett mozdulattal tölt friss petróleumot a szobaúr lámpájába, s messze a Tauentzien Strasse fölött egy műselyem transzparensét - mert Belinben, a Hochbahn s Max Pechstein képei s Georg Kaiser darabjai s Rathenau és Vertretung der Badischen Anilin Werke és Spartacus között, a Bülow Strasse harmadik emeletén még petróleum mellett lakott, s ez rendben is volt így, és nem kellett gondolkozni fölötte. Ez is volt, Berlin: egy esztendő volt, tizenegy hónap, a stipendium esztendeje. A stipendiumot az amerikaiak adták, ő nem kérte soha, és nem is értette soha, bele kellett nyugodni. Ez volt Berlin, tizenegy hónap, özvegy Kramerné szobájában, kezdetben a friss munka, korán kelések, üde tudomásulvétel hetei, néhány óra délelőtt az Unter den Lindenen a könyvtárban, aztán a svéd leány, aztán az orosz leány, aztán még néhány különféle nemzetiségű leány s a Romanisches Café az orosz nővel, aki matematikus volt, s vedlett patkánybundában sétált a Romanisches Café asztalai között, a költőnő árnyékában, aki bőrsapkásan ült a kávéházban, hideg teát ivott és az állatok szokásairól mesélt s arról, hogy van egy külön házinyúl-mennyország, ahol az elhalt házinyulak lelkei mint fehér árnyak bukfenceznek az elíziumi mezőkön. Közben agyonlőtték Rathenaut. A Zoo fölött egy nevet ragyogtatott az éjszaka: Chaplin. Hetvenmillió ember megint rosszul aludt éjszaka, s alig észrevehetően éhezni kezdtek. Berlint kiverte a láz, sisere- hadak támolyogtak részegen az utcán s vettek mindent, amit az ijedt és rémülettől kábult nyomor felkínált. • Itt voltak mindenekelőtt a németek. Figyelmesek voltak és jóindulatúak, készségesek és fogékonyak. Jó emberek voltak, áhítat élt bennük a világgal szemben, de áhítatuknak is módszere volt, melyet ki kellett elébb tanulni. Nagyon nyegle dolog, gondolta, ha az ember egy népnek érdemjegyet ad. „A németek”, ez mindig humbug, néhány könyvről lehetett csak szó, néhány épületről, 6 1
