Török Dalma (szerk.): „Nekünk ma Berlin a Párizsunk”. Magyar írók Berlin-élménye, 1900-1933 (Budapest, 2007)
A megalkotott város - Herwarth Walden fóruma
1: HERWARTH WALDEN 1923 KÖRÜL A STURM MÜVÉSZPORTRÉ-SOROZATABÓL 2: A MA 1 923- AS FEBRUÁRI SZÁMÁNAK CÍMLAPJA kassAk ILLUSZTRÁCIÓJÁVAL 3: HERWARTH WALDEN LEVELEZŐLAPJA KASSÁK LAJOSNAK, BERLIN, 1928. OKT, 23. 4: MOHOLY-NAGY LÁSZLÓ: KONSTRUKCIÓ CÍMŰ LITOGRÁFIÁJA, 1923 1: HERWARTH WALDEN UM 1923. AUS DER SERIE KÜNSTLERPORTRÄT DES STURM 2: TITELBLATT DER ZEITSCHRIFT MA (FEBRUAR, 1923) MIT ILLUSTRATIONEN VON LAJOS KASSÁK 3: POSTKARTE VON HERWARTH WALDEN AN LAJOS KASSAK. BERLIN, DEN 23. OKTOBER 1928 4: LITHOGRAFIE VON LÁSZLÓ MOHOLY-NAGY MIT DEM TITEL KONSTRUKTION, 1923 2 3 Az első tíz napban honfitársamnál, Moholy-Nagynál laktam, A Lützow utcában volt műterme, egy-két szobával. Erős álla, a szemüveg mögött csillogó szeme, de szívélyessége is egy tetterős üzletembert sejtetett. Gyorsan kezdtük egymásnak képeinket mutogatni. Az övéi kizárólag vonalzóval és körzővel rajzolt és vékony színekkel befedett geometriai ábrákat mutattak. (...) Megrendülésem az absztrakt művészetben itt kezdődött. Egyszerre világossá vált előttem, hogy Moholy-Naggyal nem egy nyelven beszelünk. Sokkal később ezt úgy fogalmaztam meg, hogy „új festészetinek csak azt tartom, melynek ormáról visszatekintve Tizian még festőnek látszik. Nos - most is ezzel az axiómával élve - Moholy-Nagy képeinek ormáról visszatekintve, Tizian már nincs sehol. | Bemáth Aurél: Utak Pannóniából, I960 In den ersten zehn Tagen wohnte ich mit meinem Landsmann Moholy-Nagy zusammen. Er hatte ein Atelier in der Lützow- Straße, mit ein, zwei Zimmern. Sein starkes Kinn, die glänzenden Augen hinter der Brille, doch auch seine Herzlichkeit ließen einen tatkräftigen Geschäftsmann erahnen. Wir begannen einander rasch unsere Bilder zu zeigen. Seine stellten ausschließlich mit Lineal und Zirkel gezeichnete und dünn mit Farben bedeckte geometrische Figuren dar. (...) Meine Erschütterung hinsichtlich der abstrakten Kunst begann hier. Plötzlich wurde mir klar, dass Moholy-Nagy und ich nicht die gleiche Sprache sprechen. Viel später formulierte ich das so, dass ich nur das für „neue Malerei“ halte, von dessen Giebel zurückschauend Tizian noch als Maler erscheint. Nun - auch jetzt dieses Axiom verwendend - von den Giebeln der Bilder Moholy-Nagys zurückschauend, ist Tizian nirgendwo mehr zu entdecken. I Aurél Bernáth: Wege aus Pannonien, 1960
