Török Dalma (szerk.): „Nekünk ma Berlin a Párizsunk”. Magyar írók Berlin-élménye, 1900-1933 (Budapest, 2007)

Olvasatok - Botka Ferenc: Déry Tibor és Berlin

szigorúbb, takarékosabb dikció. A régimódi gondolatritmus átadja helyét egy feszesebb strukturáltságnak, amelyben - ugyanúgy, mint Moholy-Nagy kép-, illetve üvegarchitektúráiban - bizonyos tömbszerű egységek, felületek egymáshoz való viszonya határozza meg a mű belső szerkezetét. (A húszas évek közepére-végére vált mind szorosabbá Déry barátsága közeli rokonával, a filozófus Szilasi Vilmossal, aki Freiburgban tanított, s aki megismertette a hozzá közel álló Husserl és Heidegger filozófiájának alapkérdéseivel.) A „valódi”, az életre szóló találkozásra, amely nemcsak kisebb ösztönzéseket és példákat adott, hanem Déry írói és emberi magatartásában és írásművészetében is gyökeres változást, pályájának egyik legdöntőbb fordulatát idézte elő, 193 I októbere és 1932 decembere között került sor. Déry berlini lakos lett, elmerült a város hétköznapjaiban és életvitelében.

Berlin 1923 óta sokat változott, élettempója jelentősen felgyorsult. A város a modern tudomány és művészet metropolisa lett. Egyetemén Max Planck adott elő, hosszabb ideig itt tevékenykedett Albert Einstein. A modern zene úttörője, Arnold Schönberg is itt telepedett le. Színházaiban Piscator és Bertold Brecht kísérletezett, s a hangosfilm megjelenésével hatalmas iparág keletkezett, amely tömegtermékeivel mindenhova behatolt. Marlene Dietrich százezrek ideálja lett, s a szórakoztató ipar minden eddiginél több fénnyel és csillogással vetette bele magát a versenybe. - Már elhangzottak ugyan a „bűnös város" ellen Goebbels fenyegető próféciái; az azonban még mindig az „édes húszas évek” mámorában úszott. Felszínén a fénnyel - és a szabadság illúziójával. Déry a megismerés szenvedélyével veti bele magát ebbe a világba, bár anyagi lehetőségei szerényebbek, mint 1923-ban. Akkor, a rövid látogatás idején, többet engedhetett meg magának. Most, mint afféle bukdácsoló tollforgató, eseményként könyvelheti el, ha időnként betér a művészvilág zsongó méhkasába, a Romanisches Caféba (mely a mi New York kávéházunk megfelelője), pénztárcájához azonban közelebb áll a Die Lunte nevű, félig kocsma, félig kávéház, a filmstatiszták, diákok és munkások egyik találkozóhelye. Ismeretsége révén bekukkanthat a filmkészítés műhelyébe, elképzelhető, hogy látogatóként az UFA valamelyik forgatásán is részt vett, de ahhoz, hogy tevőlegesen is bekapcsolódjon ebbe a bohémvilágba, nincs benne elég „finesz”, néha talán „mafla” is; elveiben „túl” merev ehhez a világhoz.

Új ismerősei - köztük a szép számmal képviselt nők - a hétköznapi életnek „alsóbb” szintjeivel is megismertették, s ezek nem egyszer érintkeztek a munkásmozgalommal, amelyet eddig sohasem ismert közelről. Magával ragadják a választáshoz kapcsolódó egyre zajosabb politikai események, amelyeken fotóriporterként maga is részt vesz. Közvetlen élményei lehettek a november 2-án kirobbant közlekedési sztrájkról is, s azokról a hatalmas tömegeket megmozgató - s rendszerint az ún. Pharus-termekben vagy egyenesen a sportpalotában lezajló - nagygyűlésekről, amelyek a választásokat megelőzték. S ugyanígy részt vehetett a mi természetbarát mozgalmunkhoz hasonló vidám kirándulásokon a Berlin környéki tavakhoz, ahol bőven esett szó az egyre erősödő náci nyomásról, a két munkáspárt áldatlan szembenállásáról. Néhány hónap alatt egy egészen új életformát ismert meg:

1 08