Török Dalma (szerk.): „Nekünk ma Berlin a Párizsunk”. Magyar írók Berlin-élménye, 1900-1933 (Budapest, 2007)
Olvasatok - Bajkay Éva: „A késői holnap embriója" - Magyar képzőművészek a német fővárosban
Más jellegű lett a német-magyar kapcsolat 1919 után, amikor az emigráns magyar művészek jelentős része választotta lakhelyéül a nyitottabb, ínternacionális Berlint, ahová az oroszok után legtöbben a magyarok közül érkeztek.9 Kassák és Mattis-Teutsch csak álmodott az odatelepülésről. Nem volt könnyű talpon maradni. Megpróbáltatásaikról, a nincstelenségben átélt szenvedésekről a bibliai tematikához fordulva vallottak. Bokros Birman Dezső az ószövetségi Jób alakját idézve a maga érzéseit fejezte ki a nyomorúságos emberi lét fájdalmáról szóló grafikai sorozatának lapjain. Krisztus siratása Breuer Marcel és Hincz Gyula grafikájában ugyancsak az ember féltéséről vallott a későexpresszionizmus formanyelvén. Egy másik ikonográfiái típus - az Utolsó vacsora - az eszmei összetartozást hangsúlyozva nyert időszerűséget főleg Kernstock Károlynak e témát a rézkarctól a nagyméretű olajképekig variáló megoldásaiban. A téma eredőit ezúttal is a világi életben, azaz a kávéházi összejövetelekben kereshetjük, melyek nemcsak megrendelést vonzó megélhetési forrásul, hanem életformaként is szolgáltak. Berény Róbert odavetett újságrajzaí, krokii, Tihanyi Lajos ismert írókat tudatosan megörökítő portréi kávéházi összejövetelek nyomán születtek. A kávéházak (mindenekelőtt a Luitpold és a Romanisches Café), a kiadók és a kisgalériák - s nem pedig (mint Párizsban) az iskolák és a szalonok - lettek a művészek legfontosabb találkozó helyei Berlinben. A Freie Sezessionban Czóbel Béla már első berlini évében, 1919-ben bemutathatta képeit, majd a híres Cassirer Galéria következett, mint a századforduló óta a legfőbb kapcsolatok színhelye, ahová a magyar írók Hatvány Lajos révén már korábban kötődtek. I 920-ban azonban Paul Cassirer gazdasági nehézségekre hivatkozva elutasította Tihanyi Lajost, akinek egy Breslauból jött galerista, Ferdinand Möller 1921-ben mégis megrendezte kiállítását a Potsdamerstrassén, nem messze a Sturm Galériától. Figyelemre méltó, hogy jórészt keleti származású és érdeklődésű műkereskedők és kis galériák (mint Jakob Goldschmidté és Viktor Wallersteiné) fogadták be Czóbelt (1920-ban és 1925-ben), más alkalommal Tihanyi képeit a német expresszionisták körébe.10 Czóbel szerepelt a legsikeresebben és legsokoldalúbban, mivel művei a francia vadak stílusa után a német későexpresszionizmus szaggatottabb vonalvezetéséhez közeledtek. Ez lehet az oka, hogy Heckellel, Schmidt-Rottluffal és Feiningerrel közösen állíthatott ki a Heller Szalonban, s az a megtiszteltetés érte, hogy grafikái 1920-ban és 1922-ben bekerültek a Die Schaffenden (Alkotók) címmel megjelent híres művészmappákba.11 Míg Czóbel ábrázoltjai között alig van ismert arc, számunkra a berlini valóságról leginkább a művészek megrázó erejű Önarcképei vallanak. Nemes Lampérth nyomorral és idegbajjal küzdő komor arcán látjuk a kétségbeesést. Bernáth Aurél önmagáról, Kassákról, illetve Déryvel közös barátjukról, Szilasi Liliről készített szabdalt és ideges vonalvezetésű rézkarcain a helykeresés, a létbizonytalanság jeleit figyelhetjük meg. Tihanyi volt és maradt a berlini magyarok között a vérbeli portrétista. Bécs után Berlinben folytatta már az 19 10-es években Budapesten tudatosan vállalt programját: a híres írók ábrázolását, legyenek ezek magyar barátai 1 02
