Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Katalógus: Önarcképek, álarcok
Az emléktárgyak, a legendás levelek erős sugalmazó erővel hatnak ma is: nehéz elszakadni attól az elképzeléstől, hogy költői barátságuk, az irodalomról folytatott párbeszédük közös politikai meggyőződést takart. Arany nem cáfolja Petőfi radikális programját - „Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek, ki megsokallta már látni, mint martírkodnak milliók, hogy egypár ezren henyélhessenek és élvezzenek. Égbe a népet, pokolba az aris- tokratiát!”34 -, de nem is visszhangozza (kát.57). Minden bizonnyal különböző nézeteik voltak a költő-szerepről. Az 1848-as, hazafias Arany-versek hangulatához, köztük a legnépszerűbb, azonnal megzenésített Nemzetőr-dalhoz illeszkedik a falon látható honvéd őrjárat ábrázolása. Arany személyes kockázatvállalására, utólag ironikusan kommentált katonáskodására emlékeztet Rozvány György mára igen rossz állapotba került festményének fotója (kát.58): Kimondhatatlanul jólesik visszaemlékeznem ama péntek éjszakéra, midőn esteli 10 órától reggeli 2 óráig, tehát négy teljes órán keresztül, Arad város piacán, mint kitűzött riatéren, részint állva, részint ülve, főleg hasmánt observálgattuk a borongó holdvilágon fel-felvillanó ágyúvillámokat, hallgattuk az egymásba szakadt dörrenéseket és kushadtunk a mellettünk szétpattogó bombák forgácsai elől. Ez, leszámítva a félelmet, isteni mulatság volt. Közelünkben a téren harminc szuszteránál (amint a szalontai nemzetőrök elnevezték) több pattant szét. nem számítva a levegőben elpuffogottakat.36 Később, a Bolond Istók ban így örökíti meg Arany ezt a furcsa kalandot, „hősiességét”, hazafias áldozatát 1849-ben: Oh láttam én (hisz ott is voltam egyszer: Tenni kevés - de halni volt esély) Győzelmeid napját; s a szörnyű perccel Én is alólbukám, midőn esél. (Bolond Istók, II/6.) NÉP BARÁTJA. KIADJA A’ PESTI KÖZÉPPONTI VÁLASZTMÁNY. &’ ki mint vet, agy arat. Nincs többé király. Addig járt a’ korsó a' kútra, míg eltöröli, - Ferdinand király is addig nyn/.atta népeit, míg december 2-án az ollmiiczi szentegyházban isten elölt megvallotta, hogy nem néki való a' királyok mestersége! — A' mint mondják, már a' felesége is úgy meggyiilölte, hogy az is magára hagyta a' volt királyt, és elment saját hazájába, nem akarván élni ezen embernyúzó vadálaltal. Azonban úgy vagyunk mink ellenségeinkkel, mint az egyszeri ördöggel, mikor megdöglött, örüllek az emberek, hogy nines már több ördög; pedig csalódlak, mert az ördögnek a’ felesége terhes volt, és egyszerre hét ördögöt kölykezelt. Ferdinánd is alig mondott le a‘ trónusról, most meg egy tejes szájú tizennyolez esztendők gyerek, annak a’ vipera Zsófia herczegasz- szonynak a’ fia akar magyar király lenni; hanem előbb még rabokká akar lenni bennünket, . . no csak lesd! Erről a' tárgyról a’ jövő héten bővebben beszélünk. Ponyvára kerüli *) Aranytrombita. Második lehelet. Aranynak a forradalmi romantikával, „political rajongás”-sal”,36 a közélet csuszamlós terepével szembeni ellenérzése leginkább a Nép Barátja (Kát.59), a közel négyezer példányban kiadott kormánylap szerkesztése során jelentkezik. Kezdetben bizakodóan gondolkodik róla: ha a szépirodalom sem lesz belőle kizárva, akkor alkalmasint konkurrálok [pályázok a szerkesztésre], mert régi kedvenc eszmém költői hatást gyakorolni a népre s ezt ily úton tehetem csak legcélszerűbben és sikeresebben. S aki a népet ismeri, tudni fogja, hogy nála amennyit az értelemhez, megannyit az érzelemhez kell szólni, ha az ember sikert óhajt. [...] Hiába írunk mi népverset az ,Életképekébe, hiába adunk ki pengőforintos „Toldi"-kat stb., a népre nem hatnak, de ha az ő olcsó - hihetően nagyon elterjedő - lapjába írnánk, az nem lenne sárba dobott gyöngy. Ez a véleményem a néplapról.37 92
