Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Katalógus: Önarcképek, álarcok
A két évvel fiatalabb barát, Szilágyi István már Debrecenben, teológus diákként nyert a Kisfaludy Társaság pályázatán, majd 1840-45 között minden évben díjat szerez. Az ő példája nélkül Arany talán soha nem szánta volna rá magát, hogy kilépjen az irodalmi nyilvánosság terepére. Szilágyi, az értékes beszélgetőtárs, 1844-ben Pestre költözik, ugyanekkor azonban Arany nagy tempóban kezd dolgozni.21 Négy hónapi munka után, 1845-ben beadja bírálatra Az elveszett alkotmányt (kát.46), mely egy országos hírű botrányt, a bihari választások visszaéléseit dolgozza át „multifunkciós” vígeposszá. Nem kétséges, hogy Arany személyes indulatai is meg-meg- jelennek a monumentális szövegtengerben: „Tisztújítás-e ez? kérdém reszketve dühömben” (Elveszett alkotmány, II/562; kát.47,48). Maga is látja, hogy írásának egyik mozgatórugója a politikai életből való kizártságának, frusztrációjának feldolgozása volt. „A darab, eredetileg, nem volt a nagy közönség elibe szánva, csak magán időtöltésül kezdék abba, hogy kiöntsem bosszúságomat, mire más térem nem igen vala, nem tartozván a kiváltságos osztályhoz.”22 Keserűsége elsősorban annak szól, hogy az úgynevezett honoráciorok nem vehettek részt a közéletben, az „Úri parasztok, azaz kutyabőrtelen értelem aljas / Emberi: ügyvédek, papok, orvosok, föld- / Mérők” (Elveszett alkotmány, III/42-44).23 Aranyt érdeklődése, műveltsége és ítélőkészsége alkalmassá tették volna a politikai pályára. Közvetlen tapasztalatai azonban eltávolítják tőle: az eposz felszínesnek, esendőnek, ....... •• ........................... anyagiasnak mutatja mind a szabadelvű, mind a konzervatív tábor képvise- Kát.48. lóit, akik „durva dorongot emeltek / A sebesen haladás szentséges zászlaja ellen” (Elveszett alkotmány, I/255-256: kát.49). A személyes okoknál fontosabb azonban az eposz világnézeti szkepszise, az erőszak, fortély, ostobaság működésének leírása, a remek humorú szövegben ragyogó nyelvi fordulatok csillannak meg. Egy lenyűgözően gazdag műveltség lenyomata e mű, Homérosz, Vergilius, Tasso, Csokonai, Milton, Vörösmarty eposzaiból vett motívumok túlburjánzó áradása. A bíráló Vörösmarty megjegyzése, hogy Aranyé „a többi közt legtürhetőbb” pályamű,24örök tüske marad benne, hiszen már születésekor pontosan látja hibáit: De én annál elégedetlenebb vagyok magammal, mert a jutalmazott mű akármi egyéb, csak víg epos nem. Terjedelméhez képest igen kevés időm volt kellő kidolgozására (Július végén kezdtem hozzá:) s midőn, az egészt összeállítva, mint tökéletlen tűnt fel előttem, már akkor nem volt időm újra dolgozni. Mindent belé akartam zsúfolni (ön fogja érteni e szalontai kifejezést) s e miatt az egész valami elnyúló, s mint egész, kiállhatlan valami lön. Az egészet kellene megsemmisítnem, ha javítni akarnék rajta. Nincs benne kerekdedség, nincs a kellő emelkedés, és elfogyás; episodjaiért látszik élni. Azon reménynyel küldtem föl hogy jutalmaztatni nem fog.25 A Toldi sikere mellett Arany kommentárja lehetett az oka annak, hogy az utókor nem csupán elfeledte, de alig regisztrálta az első nyilvános sikert: az eposszal Arany elnyerte a Kisfaludy Társaság díját, a kor legrangosabb irodalmi elismerését (kát.50). 89
