Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)

Katalógus: Önarcképek, álarcok

Az emlékkiállítás második falán ismét egy Than Mór festmény került a középpontba. Ennek témája, dinamikája jelentősen eltér az előzőtől. A két festmény különbségei szimbolikus értelemben megfelelnek annak a fordulatnak, ahogy Arany János a névtelenségből, a helyi ismertségből egyetlen művel, a To/d/'val, az irodalmi élet, majd 1848-49-ben az országos események színterére kerül. A visszatekintő utókor az 1840-es szalontai évtizedet az egzisztenciateremtés, a sikerek és a tragikus bukás időszakának írja le Arany élettörténetében. Ez a narratíva párhuzamosnak láttatja a költői készülődést a reformkor társadalmi mozgalmaival, Arany sorsát a forradalom és a szabadságharc lelkesítő eseményeivel, majd a nemzeti lét tragikus fordulópontjával. A kultusz egyértelműen két részre osztja az életrajzot és az életművet: 1849 előtti és utáni időszakra. Ez a cezúra természetesen nem csak a költőkre és Aranyra igaz, így osztja fel a kutatás a Búcsúzkodás festőjének, Than Mórnak pályáját is. A Barabás Miklósnál tanuló, Petőfi irodalmi körében aktívan tevékenykedő pest-budai joghallgató gyenge fizikuma miatt a szabadságharcban mint „hadifestő” vett részt, de élete második felét elsősorban ennek az eseménynek, a nevezetes pillanatok megörökítésének szenteli. Saját élményei és a résztvevők elbeszélései nyomán készíti el emblematikus sorozatát, drámai és mozgalmas akvarelljeit Görgey Artúr ütközeteiről.'

A Búcsúzkodás (kát.38) című festmény - a festő ismert, sokszereplős, heroikus hangulatot árasztó csataképeivel szemben - bensőséges, akadémikus megfogalmazású zsánerkép. A téma általános és talán közhelyszerű: meleg családi otthont, idős szülőt, családapára váró feleséget, kisgyermeket hagy el a kép központi figurája, a hazáért harcba induló huszár. Választásunk egyrészt azért esett erre ábrázolásra, mert a helyszín, a mezővárosi, paraszti, kisnemesi környezet akár Nagyszalonta is lehetne. Másrészt ez az ellentmondásos érzelmeket - aggodalmat és reményt, fájdalmat és lelkesedést - egybeolvasztó kompozíció jól rímel Arany életének személyes dilemmáira ebben az időszakban és egyúttal jól illeszkedik abba a kultikus képbe, amely a költő vonásai közül kötelességtudatát és áldozatvállalását emeli ki. A festmény világa, a szereplők nehezen meghatározható társadalmi státusza ellenére, nem áll távol Aranynak a Családi körben megidézett kis közösségétől. Jellemző lehet arra a költőre, aki a „ki és mi vagy”2 kérdésre enigmatikus választ ad: „Egy népi sarjadék, / Ki törzsömnek élek, érette, általa” (Válasz Petőfinek).

A befejezetlen debreceni tanulmányok és rövid segédszínészi pálya után Szalontára visszaérkező Aranynak szinte azonnal sikerül állást találnia.3 Ismét a tanítói hivatást választja, de nem érzi jól magát: „Saját keble érzi az embernek, mit tehet mit nem? S ha valaki, ezen meggyőződés szerint cselekszik, nem teszen igazságtalanúl”4 - így búcsúzik egy időre a pedagógiai karriertől. Számos kísérlet után végül sikerrel nyer el egy új, alkatához közelebb álló és jövedelmezőbb státuszt: Nagyszalonta aljegyzője lesz. Kitűnő és elismert jogásszá, köztisztviselővé képzi ki magát, ítéleteit jóváhagyják a fellebbviteli fórumok, a városban köztiszteletnek örvend. Munkaköre része a környék bejárása, birtoktérképek készítése peres ügyekben, egy rajza is fennmaradt földmérési tevékenységéről,6 erre utal a tárlaton Nagyszalonta és környékének térképe (kát.39). Jól látszanak rajta a korabeli magas csecsemőhalandóságért felelős, betegségeket terjesztő, lápos területek, és azok a puszták, romok, amelyekhez fűződő anekdotákat meghallgatta, felgyűjtötte Arany.8 Az Elveszett alkotmány soraiba (III/344—353) is beszűrődnek az így szerzett ismeretek:

85