Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)

Katalógus: Önarcképek, álarcok

után a tőle időben mind távolabb kerülő, ritka tehetségű barátra (kat.11). A kiállítás ezen a ponton nem az ide vonatkozó, jól ismert verseket, sorokat idézi. E helyett két rövid szöveg olvasható az emlékezés egy különös, érzéki formájáról, a Toldiból ismerős „édes álom”-ról, amely Arany műveiben - akár visszaidézésként, akár jövőlátásként, jóslatként - kiemelt helyet kap. Arany János 1854-ben így ír:

Én számtalanszor álmodom Petőfiről, s rendesen oly töredékek egészíttetnek ki, amelyeket ama fatális idők óta életben létéről vagy haláláról hallottam. így, a többek közt, egyszer találkozom vele, beszélek halála híréről, s az ominózus kukorica földről is, neki. Ő azt mondja: igaz, hogy ott voltam, igaz, hogy egy kozáktól dzsidaszúrást kaptam, de nem haltam meg; hanem pórruhában megmenekültem etc. oly részletesen, hogy felébredtemkor sem tudtam magamat egyhamar belétalálni a valóságba.19

Fia, Arany László 1888-ban papírra vetett sorai rímelnek erre:

Emlékezem, gyermek és ifjú koromban, az ötvenes és hatvanas években többször beszélt el egy-egy ilyen álmot, mindjárt másod-, harmadnap; részletei nem jutnak eszembe, de többnyire olyasmi volt az álom, hogy repülve szálltak, ketten együtt, a levegőben.20

A pesti éveket bemutató tárló

A nyitófal központi, szemet vonzó vizuális eleme mégsem a cím vagy a portrék, sokkal inkább egy tárgy, melyet egy háromdimenziós, a saját mozgásunkkal térbelivé tehető fotón láthatunk: Arany János puhakalapja, melyet ma a nagyszalontai múzeum őriz. Lehet-e egy viseleti darab fogódzó a személyesség megteremtéséhez? Természetesen. A 19. század még jól ismerte a „relikvia” szó eredeti jelentését, amely egy szentnek vagy magának Jézusnak testéből, az általa érintett tárgyból származó töredék megőrzését, tiszteletét foglalta magában. Ilyen relikviává vált Arany kalapja is: „A sokszorosított arckép, az Ellinger-fotóról készült metszet teljes Arany versével kiegészített változata Kiss Tamás [debreceni lelkész, költő, irodalomtörténész] dolgozószobájának is dísze volt. Egyediségét az üveglap és a papírkép közé simuló relikvia,

Arany János kalapszalagjának darabkája adja.”21 A bemutatás tehát a kultuszt, a testi ereklyék szentségét is megidézi - ezt a megközelítést parodizálja ugyanakkor a falon olvasható jól ismert,

1955-ös Kányádi Sándor vers, amely éppen a költő muzealizált tárgyaival való találkozásról vall sajátos, rövid, játékosan rímelő, mégis meghatott sorokban:

45