Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Tanulmányok: Város és művészet
elfeledem, eleven emlékezetben fog maradni mindig előttem e szigeteni pár kedélyes aprósága. - Pásztortűz ég a komoly szírt alatt: ennek rideg nagyságát bámulom, amannak nyájas tüzénél melegedni szeretek.”47 Arany János válaszlevelében e tréfálkozásba természetesen belemegy, és bár éppen azon humorizál, hogy a rajzolást mennyire nem professzionális módon űzi, e mesterséghez fűződő viszonyát, mindennapi kulturális gyakorlataiban való használatát mégis rögzíti az alábbi idézet: Hogy te az én híres rajzomat megkedvelted, azt igen természetesnek találom. Mindig mondom én, hogy force-om a festészet: s a rossz világ nem akarja elismerni az érdemet. Különösen e picturával levágtam ama nagy festészt, Tompa Mihályt, ki parochiája rajzát akarván adni, valóságos krumplit rajzolt és küldött hozzám. Rögtön megsüttettem a parázsban, t. i. a burgonyát, nem a pictort. S azt hiszem, éppen festői nagyságomat mérted Napóleonhoz, (mert más tekintetben rólam ővele ugyanazon sententiéban nem is szólhatnál) mire nincs egyéb észrevételem, mint az, mit vitéz Johann Háry mond: „Nagy ő a franciák közt[.]4e Ez az 1855-ös levélváltás másfelől szemléltetheti, hogy Arany a nagykőrösi évtized első esztendeiben sokféle térben, funkcióban használhatta a karikatúra műfaját. Tanárságát - általában Pestre költözése felől elbeszélve - utólagos visszatekintéséből kiindulva (vö. „kilencz évig nem szórakoztunk Kőrösön annyit, mint Pesten ez egy év alatt” - ti. odaköl- tözésük esztendejében)49 lefokozó narratívába szokás állítani. Ennek árnyaltabb vetületeit, elbeszélhetőségét vizualizálhatja a tantestület egy 1855-ös „vaskosan tréfás”, Arany János rajzaival dekorált levele.50 Az anekdotikus visszaemlékezések ellenőrizhetetlenségén túl a lefelé csüggedő bajszú, szomorkás Arany-képet árnyalhatja tanártársa, Mentovich Ferenc visszaemlékezése, miszerint nem feledheti, hogy hallotta „Arany János komoly bajusza alól mázsás élceket [...] kigördülni”.5' A tanári kar által szerkesztett karikatúralap szintén az 1850-es évek elejének a tantestületet is érintő, nyomasztó közéleti hangulat egyik sajátos ellenreakciójaként értelmezhető. Arany Tompának írt beszámolójából tudható, hogy Mentovich Ferenc elmenetele kapcsán elsőként közös karikatúrarajzolásaikat hiányolja: „Ki csinálja ezentúl a charivarikat, melyekben ő oly nagy mester.” A meghatározó élményt érzékeltetheti, hogy a költő hosszasan tudósít barátjának a tanári kar karikatúraalbumainak tartalmáról: például mikor Szilágyi Sándor kollégájukat a központi bizottság nem erősíti meg állásában, Mentovich „lerajzoltatta, hogy egy kádban fürdik, s alá írta: Sz. Sándort a kormány meg nem erősítvén, vasas fördőben erősíti magát.” Egy későbbi számban a nagyétkű természetrajz tanárt, Lengyel Dánielt kari- kírozza, aki állattömő eszközöket hozatott, de nem ment velük semmire: „rajzolt egy asztalt, rakva mindennémű pecsenyével, mellé a mondott kollégát, aláírva: L professor, állattömési működésében”. A kecskeméti iskola direktorságát visszautasító nagykőrösi tanári gárdát is szellemesen jeleníti meg: Van itt egy államhivatalnok - előbb szabómester - ki magyar létére nem átallta azon nemes foglalatosságot felvállalni, hogy egy deszka szekérrel - minőben a kolerás halottak hordják - naponkint bejárja az utcákat, s a szájkosaratlan ebeket elfogja, 378
