Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)

Katalógus: Önarcképek, álarcok

szolgál, egy sokszínű, játékos, lazításra hívó pihenőtérrel, ahol a néző elidőzhet a kultuszt és a recepciót a jelenben életre keltő falnál, kérdéseket tehet fel „virtuális” szakértőknek, különleges zenei anyagokat hallgathat, s végül saját élményeit megjelenítve „nyomot hagyhat” a kiállításban. A tárlat lezárása muzeológiai hitvallás is: megteremthető az egyensúly eredeti tárgyak és a digitális világból ismerős eszközrendszer között,28 ebben a vonatkozásban könnyen áthidalható a sokat emlegetett „generációs szakadék.”29 A kiállítás tétje számunkra az volt, tud-e majd a néző kapcsolódási pontokat találni az Aranyt személyesen izgató kérdésekhez. Például ahhoz, hogyan reagált költőként a modernitás kihívásaira, a „szűkülő-bővülő”, pulzáló világ érzetére, a gyors fókuszváltások élményére, a megváltozott mediális környezetre. Arany hosszú életidejében robbanásszerűen változott meg az európai civilizáció, tömegessé váltak és minőséget váltottak a közlésformák, átalakult a folyóiratok világa, mást kezdett jelenteni a szépirodalom. Mindezek egy felettébb bizonytalan történelmi korszakban zajlottak, amelynek alapélménye az örök várakozás és csalódás tapasztalata, hogy „Az óra lüktet lassú percegéssel” (Magányban), és nem tudható, mit rejt, mit hoz az idő, vagy mit jelent a magyar kultúra számára a „kozmopolitizmus", az idegen és furcsa megértésének szükségessége.

A kiállításban a két hangsúlyos térrész „tükörként" is működik, jelezve, hogy a művekben megjelenő, az egyént súlyos döntések elé állító történetek milyen nehezen választhatók le, szinte szétszálazhatatlanok az Arany esztétikai, erkölcsi vagy a gyakorlati életvitelét érintő kérdésektől. Az alig negyven éves költő Gyulai Pálnak írott életrajzi levele jól jelzi a rá jellemző szerepfeszültségeket, az önanalizáló hajlamot, azt a furcsa

„szakadozottságot”, belső vibrálást, amire a két térfélre osztott, kísérletező módszerek kiállításkoncepciója épült:

Arany János Petőfitől kapott tárgyai

Ideje volna beváltanom Ígéretemet, s megküldeni az autobiographiát, melly iránt felszólítottál. Megvallom, hozzá is fogtam, nagy tudós képpel, amúgy a 3-ik személyben beszélvén magamról, mint afféle elhunyt celebritásról, de megijedtem tőle, halva képzelvén magamat. [...] Egyszerű élet az, de mégsem nyugott csendes, mint némely gondolná: folytonos küzdés, mellyben én voltam a gyöngébb fél. Több eréllyel, szilárdsággal, kitartással tán lett volna belőlem valami, de ez hiányzott mindig. Tehetségem (a mit elvitázni nem lehet, különben nem volnék ott, ahol most vagyok) mindig előre tolt, erélyem hiánya mindig hátravetett, - s Így lettem, mint munkáim nagyobb része, - töredék.30

33