Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Tanulmányok: Város és művészet
Eplényi Anna A Margitsziget tájrajza Tájtörténeti interpretáció Arany János Margitsziget-térképvázlatához Ha manapság egy fővárosi lakostól megkérdezzük, melyik hazánk legszebb közparkja, minden bizonnyal a Margitszigetet fogja megnevezni. A három legnagyobb fővárosi közpark (Városliget, Népliget, Margitsziget) közül ez a legkedveltebb és legvonzóbb helyszín, amelyről a többség csak pozitívan nyilatkozik, mint szép és nyugodt parkot jellemzik.' A Jókai által Budapest Tündérkertjének nevezett paradicsom Arany János ottléte óta több-tucatnyi tájtörténeti réteggel és attraktív tájélménnyel gazdagodott - vagy éppen ezek által szegényedett? A fővárosiak Margitsziget-képéhez ma szervesen hozzátartoznak a Sportuszoda hangos vízilabdameccsei, a Strandfürdő büfés fürdőélete, a Japánkert orientalista tájképe, a Zenélő Szökőkutat körbecsodáló tömeg, a futókör dinamikája, az éjszakai élet hangos mulatságai, a Szabadtéri Színpad rendezvényei és a sziget bekötőhídján hömpölygő, a természetbe igyekvő fővárosiak hada. Amikor a Margitsziget Arany János korabeli állapotát idézzük meg, egyrészt meg kell tisztítanunk mindezektől a 20. századi térfogialásoktól és jelenségektől; másrészt - a tájtörténet segítségével - a sziget kínálta tájélménynek a maitól igen eltérő karakterjegyeire kell ráirányítanunk a figyelmet. E tanulmány célja, hogy leírja a Nagyszalontán található, Arany János által rajzolt térképet,2 bemutassa annak elemeit, illetve hogy megfesse az 1880-as évek Margitszigetének lírai tájképét. A gazdag korabeli történeti forrásanyagból egyrészt azokat emeltük ki, melyek a tájra, a parkra vonatkoznak, másrészt a szépirodalmi hangvételűeket. A tájtörténeti elemzés első része József nádor korából, második része József főherceg korából ad áttekintést; a harmadik, záró rész célja Arany térképvázlatának bemutatása, a terven megnevezett növényzet leírása, valamint az akkori térélmény megidézése. József nádor angolparkja és mintamajorsága A természetes, folyami zátonysziget újkori történetében fordulópont, amikor „az 1790-ki Pozsonyi országgyűlés Sándor (Lipót) főherceget választatván ki az ország nádorának, és királyi rendelet folytán a Margitsziget jelöltetett ki számára mulató kertnek [...], és ő gyakran látogatá a szigetet; tévkertté, labyrintussá alakította át, s nyári lakot is kezdett építeni benne.”3 Ez a kialakítás illeszkedett a kor „irreguláris” kertművészeti stílusához, amelyet a barokk kertek formalitásának ellenpontjaiként kezdtek kialakítani hazánkban a 18. század második felében, és amely rusztikus természetességével, zegzugos, kanyargós vonalvezetésével egyfajta bújócskázó kertként szolgált a felnőttek számára. Ezt a stílust még nem igazán jellemezte a távlatokra és a különböző habitusú növények harmóniájára építő nagyvonalú, érett tájképi kompozíció. 334
