Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)

Tanulmányok: Város és művészet

tői szignóval való jelzését: nyilvánvaló, hogy nem a szerkesztő Gyulai, hanem Arany eredeti, fricskázó szándékú, téves tudást sugalló megfogalmazását és annak szintén tőle származó korrigáló jegyzetét olvassuk. A tudományos-technikai, ipari eredmények és következményeik által átrajzolódott a természet: a fényt, a levegő minőségét és színét, a hőmérsékletet is károsan befolyásolják. Ez történt a természettel, mert a tudomány haladása ezt diktálta. A kísérlet végeredménye tehát az, hogy az igazi tudás és az igazi tudomány hiánya miatt a felismerés, a következményekre való ráeszmélés elmarad, s a tudomány a tagadás, az árulás, állapotába kerül. És mit kívánt a tudomány a költőktől? Amit kértek, megteszem - vélhette Arany -, de süketnek és vaknak látszotok! Ezért nesze nektek egy vers, egy nevesincs és tudatlan költőcskétől, egy vers, amely a „haladó tudomány” eredményeit láttatja! De Arany azt is gondolhatta: ha megírom a verset, ellátom jegyzettel és megoldó képletet (álnevet) teszek a végére, talán még akkor sem lesz foganatja. „Hallván halljatok, és ne értsetek, és látván lássatok, de ne ismerjetek.”11

A fenti gondolatmenetet folytatva, adott a kulcs e vers egy másik, rejtett olvasatához is, amely az álnévben, illetve a címben rejlik. Az álnév és a vers összefüggése ugyanis egy egészen más dimenzióba helyezi az értelmezés lehetőségét. A keresztény misztikában járatosaknak azonnal eszébe jut, hogy a „Péter” és a „hajnal” főnevek egymásmellettisége Péternek, a tanítványnak, a megtagadás utáni állapotát jelzi, illetve erre utal. Az aláírás, az álnév automatikus asszociációja pedig visszahat a felette lévő versre. Péter ébredése nemcsak Arany János ébredéséről, felismeréséről szól, hanem arról is, hogy bízik olvasójában - abban, hogy őt is felébreszti. Pontosabban: a felébredett, a megvilágosodott állapot lehetőségéről szól. „Minekelőtte a kakas szólna, háromszor megtagadsz engemet” - mondta Jézus.12 A megtagadás után szólt a kakas hangja, jött utána a hajnal, a megvilágosodás, a cselekedetre történő ráébredés, és eljött az emiatti megbánás ideje is. A vers írója, Hajnal Péter, alias Arany János, már túl van a tagadáson - valószínű sosem volt a tagadás állapotában -, és túl a felismerésen is, önmagát illetően mindenképpen. A kakasszó elhangzott, most már hajnal van, sőt itt A reggelI A technikai fejlődést dicsőítőknek már rá kellett volna döbbenniük, rá kellett volna ébredniük arra, hogy mit tettek, mit tesznek. Az ébredés azonban késik, s e nélkül a reggeli látványt megváltoztatni nem lehet. A reggel viszont már eljött és ilyen, valóban drámai tükröt mutat a „tudománynak.”

A „felébredettek” tudják, hogy ha szavaik hatástalanok, visszhangtalanok, (és a józan, az emberi ostobaságot oly jól ismerő Arany nem is igen számított másra) „a reggel” után csupán egyet tehetnek: „Adieu természet! Vissza, lakomba megyek” - ahol talán még minden eredeti, ép és hiteles. De milyen ez a lak, és hol volt, hol nem volt, vagy hol van, és mire számíthatott Arany, miközben mindezt papírra vetette? Nem tudható. Mint ahogy az sem, hogy az a lak, az a hely földi-e, vagy éppen örökkévaló.

314