Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Archívumok: Arany János és a közgyűjtemények
nőségeinek egybemosása komolyan veszélyezteti. A fenti, esettanulmány-jellegű kutatások a muzeologia „belterjes” kérdéseit kívánják láthatóvá tenni más társdiszciplínák számára, egy álló-élő kiállítás szerkezetét, motívumait összevetve korábbi kísérletekkel. Ez a „kiállítás-rekonstrukció"'47 az általános múzeumelmélet, a kultuszkutatás, a kulturális antropológia eszköztárát használva, levéltári forrásokat, képi dokumentációt, visszaemlékezéseket is bevonva, a korszakkal szembeni előítéleteivel számolva próbál állításokat megfogalmazni a múlt múzeumairól. Az 1957-es és az 1982-es Arany-kiállítás emlékei még - Jan Assmann terminológiája szerint - a kommunikatív emlékezet részei. A ma diskurzusa nosztalgiával vagy szelíd iróniával, a bornírt és csaknem mulatságos részleteket hangsúlyozva írja le az 1950- es, 80-as évtizedek tárlatait, muzeológiai elképzeléseit. Pedig - éppen az élő szemtanúk miatt - lehetséges finomabb árnyalatokat felrajzolni, érzékenyebben közelíteni a korszak művelődéspolitikáját, a hatalmi reprezentáció működését és a múzeumi terület hétköznapi gyakorlatát egyaránt érintő kiállítások hatásmechanizmusaihoz, ezzel „újabb és újabb ablakot nyitni a magyar muzeologia súlyosan terhelt, sokszor traumatikus múltjára, és az ezzel az örökséggel birkózó néhol lehangoló, de alapvetően reményteli jelenére”.148 A nagykőrösi balladák teremrésze Arany karosszékével, szénahordó villával és juhászbundával, körülötte Zichy Mihály illusztrációi 300
