Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)

Archívumok: Arany János és a közgyűjtemények

az Arany-évfordulóra megjelenő ünnepi cikke is ezt a két szerzőt köti össze, a „forradalom” fogalmának jegyében:

1882. október 22-én olyan élet huny ki az Akadémia utcára tekintő ablaka mögött, amelynek alkotásai még a legkéseibb hajtásaikban is az 1848-49-et előkészítő népi, nemzeti tudatból erednek. Arany életművének nagyobbik fele: 1848 forradalmának epilógusa. De nemsokára már egy új forradalom prológusát fogják megírni. Aki erre lesz hivatott, Ady Endre még csak most serdül az ország egy távoli sarkában, Érmindszenten iskolás fiúvá.6

Az 1982-es kiállítás Toldi teremrésze

A máig folytonos intézménytörténeti forrásokból a történetnek egy másik aspektusa is kiolvasható: a létrehozók, irodalomtörténészek, muzeológusok korabeli életpálya-lehetőségei. Az 1950-es évektől kezdődően a Petőfi Irodalmi Múzeum komoly szakmai lehetőséget jelentett, nagy presztízsű publikációs felületekkel. Hol textológiai műhelyként jelenik meg a forrásokban, hol azilumként tűnik fel a visszaemlékezésekben. Ide érkeztek például az akadémiai irodalomtörténeti intézetben nemkívánatossá lett irodalomtörténészek, vagy szerkesztőségekből kiutasított írók, költők; s látunk természetesen intézményigazgatókat is, akiket magasabb kulturális-politikai pozícióból száműztek a kultúra e perifériálisabbnak tekintett színhelyére.7

Az 1957-re fókuszáló visszatekintés - egyetlen időszegmens kiragadásával - segíthet megválaszolni azt a nehezen vizsgálható kérdést, hogyan változott ezekben az évtizedekben az irodalomtudományban és a hétköznapi tudatban magának az irodalomtörténetnek és ezen belül a 19. századi szerzőknek az emlékezetpolitikai presztízse. A beszédekből például világos, hogy ennek a közös szimbólumkészletnek evidens, közvetlenül hozzáférhető része a Magyar nemes, az Eltévedt lovas vagy a Tiszta szívvel teljes szövege.8 Az irodalomtörténet a 19. század végéhez - tehát a nemzetállam kiépítésének időszakában kialakult, világos, erős pozícióihoz - képest azonban minden bizonnyal veszített súlyából. Erre utalnak az irodalmi közszereplők megnyilatkozásai, a kulturális elit kiszámíthatatlan, nehezen értelmezhető részvétele emlékezetpolitikai aktusokon, például kiállításmegnyitókon, ünnepi beszédeken, színházi bemutatókon.9Erre a mozgásra kérdez rá a tanulmányt záró kitekintés az 1982-es jubileumi emlékkiállítás képi és szöveges dokumentumai alapján.

278