Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)

Archívumok: Arany János és a közgyűjtemények

E ház templom volt tehát, ahol imádni lehetett a halhatatlan költőt és el lehetett helyezni a kegyelet koszorúját, de nem lehetett az egyéni életet felajánlani a közösség oltárán, pontosabban nem lehetett a kiállítás részévé tenni a helyi és a személyes Petőfi-kultusz monumentumait. A Petőfi Ház azt ígérte, hogy általa o nagy nemzeti történetbe mindenki beépítheti a maga kis életét, személyes érzéseit!.]13

múzeum inszcenírozza a kiállított tárgyat, helyzetekbe és jelenetekbe rendezi, s ezzel erős értelmezői keretet társít a bemutatott tárgyakhoz, olyan keretet, mely az előzőnél inkább ki van téve a kiállításrendező és az intézmény stratégiai szándékainak. A panteon - fogalmának történeténél fogva - a hatalom és az ideológia tárgyi megjelenítésére alkalmas, értelmezés nélkül hagyja a bemutatott és felhalmozott tárgypopulációt, a bemutatás jellege vallásos kontextusokhoz áll a legközelebb. Ez a típus rokonítható leginkább az emlékezet helyének fogalmával, mely a felejtés megállítását, a múlt eseményeinek örökkévaló jelenné alakítását provokálja ki. A könyv és az olvasás paradigmája teremti meg legerősebben annak lehetőségét, hogy a kiállítás tárgyát a maga komplexitásában, reprezentációs logikája leleplezésével és felmutatásával együtt állítsuk ki. Az emlékmű-paradigma olyan - Magyarországon Frazon szerint sajnálatosan hiányzó - múzeumi forma, mely egyszerre képes az emlékezés és em- lékeztetés kettős funkcióját betölteni egy olyan térben, mely az autentikus hely fogalmára és koncepciójára épít: az autentikus hely lehetőséget ad saját emlékezésgyakorlatok megélésére, s képes bevonni olyan nézőket is, akik a jelenséggel kapcsolatban nem rendelkeznek saját történeti tapasztalattal.

Az autentikus hely az irodalmi emlékhely esetében egyaránt jelenthet autentikus befogadástapasztalatot, illetve hiteles emlékezéstapasztalatot. Az irodalmi emlékhelyek területéről ezen öt típus közül mindegyikre hozhatunk példát - látnunk kell azonban, hogy a könyv és az emlékmű a többinél kompa- tibilisebb az új muzeologia megfontolásaival.

Arany esetében a múzeumok alapításának folyamata nagyon korán elkezdődik, s mindkét, általunk tárgyalt és az emlékezetpolitika szempontjából meghatározó hely - a nagykőrösi és a nagyszalontai múzeum is - a szentély-, a kronológia- és a könyv-paradigmát kombinálja. Érdekes módon a fővárosi lakossá avanzsált Aranyt a múzeumok provincializálják: a szülőváros és a tanárkodási helyszín válnak múzeumi központtá.

Történik mindez párhuzamosan azzal a centralizált panteonizáló folyamattal, melynek keretében 1909-ben a Petőfi Társaság a Petőfi Ház, az első tulajdonképpeni múzeum megnyitását kezdeményezi Budapesten.’2 Petőfinek is volt ugyan emlékháza szülőfalujában, ez a helyszín azonban nem volt alkalmas általánosabb, nemzeti kegyeletgyakorlásra:

A Csonka torony átalakítása az 1880-as évek végén

263