Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Katalógus: Önarcképek, álarcok
Gyárfás portréja, mely az „összeroppanás, belső összeomlás mezsgyéjén álló emberi lény tragédiájának kifejezése”, az Arany-ballada záróképének finom sűrítésű, Kund Abigél elme- elborulásának épp végbemenő határhelyzetét ragadja meg.12 E kompozíción - Gyárfás zsánerfestményeivel szemben - „a mélyebb mondanivalóra koncentráló realista vonal” jelenik meg. Érdemes rávilágítani a korabeli kritika reflexióira is, mely főként „a kettős megvilágítás mesteri megoldását dicsérte, de a lelkileg összeroppant főalak tébolyodott tekintetét túlzónak találta.”13 A festő tulajdonképpen már témaválasztásakor is különösen naprakész volt: a ballada 1878 tavaszán kapott először nyilvánosságot, Gyárfás pedig még ebben az évben elkezdett vázlatokat, rajzokat és olaj tanulmányfejeket készíteni a szövegből kiindulva. A végleges, nagyméretű olajfestmény, melyet 1881-ben a Műcsarnok őszi kiállításán láthatott a közönség, 1879-re készült el. Ekkor merülhetett fel az a gondolat is, hogy meg kellene vetetni a képet Arany János részére ajándékul, ami végül elmaradt.14 Attila „Volt-e nekünk valaha ős eredeti eposzunk?” - kérdezte Naiv eposzunk című írásában Arany János.15 A magyar mitológia és eredethistória hiányának kérdése pályája eleje óta foglalkoztatta, 1863-as Buda halála című művében ennek az űrnek a kitöltésére tett kísérletet. Egy őstörténet megteremtése, „visszateremtése” a nemzeti identitás formálásának egyik központi problémája a 19. században. E hiány nemcsak a költőket foglalkoztatta, történészek és képzőművészek együttesen próbálkoztak ennek az űrnek a kitöltésével. Az egykorú európai kísérletek - például a már említett wagneri párhuzam - mellett a hazai képzőművészet számára is kihívást jelentett a magyar eredetmítosz, a nemzeti hagyományközösség megjelenítése. E diskurzus szolgált alapul az egykorú középületek képi programjainak kidolgozásakor, a Nemzeti Múzeum vagy a Pesti Vigadó belső díszítésekor is. Than Mór Aff//a lakomája című munkája például a Vigadó Csemegetárába készült falkép, az Arany Eteléjét megjelenítő festmény vázlata (kát. 161). Ipolyi Arnold 1854-ben megjelent Magyar Mythologiája alapvető bázisként, közös kulturális alapként szolgált a nemzeti mitológia létrehozásakor (kát. 165), a kötet Arany János és Than Mór művének is kiindulópontja volt.16 A Buda halála lakomajelenetének és Than Kat. 161. 189
