Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)
Katalógus: Önarcképek, álarcok
Korábban magát Toldit láthattuk hasonlóan fékezhetetlen habitussal („mint a sértett vadkan, fú veszett dühében”, „mint komor bikáé, olyan a járása” stb.), e magatartás ezen a ponton egy állatban testesül meg, így Toldi áttételesen önmagát fékezi meg az erődemonstráció közben. E kulcsjelenetet ábrázolja Nagy Sándor grafikája (kát. 140). A művész az 1910-es években a századfordulónak a magyar őstörténet iránt megélénkülő érdeklődése jegyében kezdett bele Arany János műveinek illusztrálásába. Az üvegablakra, faliszőnyegre tervezett Toldi-ábrázolások mellett önálló grafikai lapokat is készített erre a témára.4 Toldi felnőtté válásának története nagyon korán népszerűvé vált, amit megerősített, hogy a trilógia első darabja már a költő életében kötelező olvasmány lett.6 A mű olyannyira kiemelkedő alkotása a magyar nemzeti irodalmi kánonnak, hogy motívumai folklorizálódtak, bizonyos epizódjai, egyes frázisai leváltak a műalkotásról. Szállóigeként terjednek olyan mondatai, mint például „Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?’’, „Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg!” A petrencésrúd-jelenet pedig a mű olvasása nélkül is ismert, kulturálisan rögzült cselekvési formává alakult. Az Eiőhang felstilizált,6 erőtől duzzadó, hősi státuszt betöltő Toldija jelenik meg azoknak az érmeknek a hátlapján is, melyek az Arany-emlékezet sajátos műfajú műtárgyai. A plakettek kivétel nélkül a testi erő különféle megnyilvánulásaihoz kapcsolódnak, mint például a malomkőhajítás, a bika megfékezése vagy a cseh vitéz legyőzése. A kultuszt ápoló alkotások gyakran ünnepi eseményekre, évfordulókra készültek. Ennek kiemelkedő példája az Arany János születésének centenáriumára, a Nagyszalontai Arany Emlékegyesület megrendelésre, Beck Ö. Fülöp által megmintázott emlékérem, mely ezüst és bronz változatokban is forgalomba került7 (kát. 141). Toldi alakja az érmeken és Fadrusz vándordíjként funkcionáló szobrán - vagyis a közösségi emlékezet nem pusztán műalkotásként használt, hanem gyakorlati funkciót betöltő tárgyain - is megjelent, részeivé vált a mindennapoknak. A főhős alakja tehát önállósult, levált Arany művéről. Bolond Istók Az 1850-es évek traumatizált légkörében a szabadságharc megítélése egyszerre volt affirmativ és elutasító: a tisztelet, a mély gyász mellett megjelent a kíméletlen önvizsgálatra sarkallás, a harcok résztvevőinek heroizálása mellett a szembenézés az Kát. 146. 174
