Vaderna Gábor (szerk.): Önarckép álarcokban. Kiállításkatalógus (Budapest, 2018)

Katalógus: Önarcképek, álarcok

A korszak sikeres ponyvaszerzője például roppantul elégedett az eredménnyel: „Bernáth Gáspár, a nagy mondásokban bővelkedő humorista, saját szobrát így jellemezte egyik ismerőse előtt: A szobor olyan élethíven van találva, hogy ha hozzá szólnak, visszafelel, a váltókat széltire prolongálja, sőt ha meg nem volna kötözve, el is szaladna.”3Arany szemében ez a megformálás egészen más jelentésű, mint a közadakozásból emelt, díszes talapzaton álló, életnagyságú, idealizált szoboré. Ezek szaporodásáért valóságos népmozgalom indult. Nemcsak Petőfi, Széchenyi nyilvános, köztéri megtisztelésére gyűjtenek, felmerül egy székesfehérvári Vörösmarty-, egy kecskeméti Katona-, egy szatmári Kölcsey-szobor terve, sőt Obernyik Károly, Dugonics, Garay János neve is közforgalomba kerül. Arany szerkesztőként, a Koszorú című lapban helyt ad az akadémia terére tervezett Széchenyi-emlékmű vitáinak és általában művészettörténeti vagy a nagyközönség ízlését formáló cikkeknek, de elutasítja ezt a „nagy vállalkozásokat” kioltó ötlettömeget. Tartózkodása, „arisztokratizmusa” nem marad válasz nélkül:

Észben és érzésben gazdag Arany János A méltányosságban hogy lehet hiányos? [...] Tárczája voltakép csak Országnak volna,

Hanem a Koszorú semmit sem tud róla.

Pedig Kriza Jánost, meg Erdélyi Jánost Csak észrevehetné a harmadik János?4

Arany 1860 szeptemberében, még nagykőrösi tanári állásából tervezi meg a Pestre költözést. Egyszerre pályázik a Kisfaludy Társaság igazgató-főtitkári posztjára és a lapszerkesztői állásra - így, a kettővel együtt érzi anyagi biztonságban magát. Ahogy írja „nem várhatom be a készt, hanem neki kell úsznom a Rubicónak. Ezért voltam én kénytelen más horgonyról is gondoskodni, t.i. lapról, melyre az engedélyt már meg is nyertem. A két remény aztán tesz-e majd egy valóságot azt nem tudom; hanem már benne vagyok, hátralépnem erkölcsi lehetlenség.”6 Pedig a sorsfordító 1859-61-es években többen megkeresik, hogy mint nagytekintélyű, országos hírű művész vállaljon politikai szerepet. Az uralkodóház és a véleményformáló elit között folyó feszült tárgyalások időszakát, a várakozásokkal és reményekkel terhes légkört idézi meg szimbolikusan a tárlóban az Arany család asztali órája (kát. 101).

Az óra lüktet lassú percegéssel, Kimérve a megmérhetlen időt;

Ébren a honfigond virasztva mécsei, Homlokra összébb gyűjti a redőt. Vajúdni meddig tart még e világnak? Sors! óramüved oly irtóztató:

Hallom kerekid, amint egybevágnak: De nincs azokhoz számlap, mutató.

(Magányban)

Kát. 99.

135