Török Zsuzsa: Az Arany család tárgyai. Tárgykatalógus (Budapest, 2018)
Tárgykatalógus - Férfiak egymás között
Benkó Imre szerint Nagykőrösön, amint kitavaszodott és az idő is kellemesebb lett, Arany a délutáni tanórák után az iskolából haza sem ment, hanem kampós nádbotját karjára akasztva sétára indult. E séták célpontja gyakran a nagykőrösi temető volt. A sétákra mindig magával vitte pipáját, acélt, kovát és taplót, ám csak akkor gyújtott rá, amikor már kiért a városból.6 Természetesen, otthon is dohányzott. Amint hazaért, házikabátot vett, fejére tette „kék bojtos vörös törökös fezét”, és bevonult dolgozószobájába dolgozatokat javítani, vagy valamelyik művén dolgozni. Munka közben hosszú szárú selmeci vagy fehér kőpipából dohányzott. Ez utóbbiakat tucatszámra vette, és mikor 5-6 jó piszkos volt, fia, Laci kivitte őket szobájából, és a diákszobában lévő kis vaskályhában kiégették. Egy-kettő ugyan eltört közben, a többi viszont újra szép fehér lett, és ez nagy örömet okozott Aranynak. Néha Laci pajtásait szalasztotta a boltba dohányért.7 Mentovich Ferenc, Arany nagykőrösi tanártársa mesélte később, hogy amikor Aranyék Nagykőrösre való megérkezésekor kiment elébük az országúira, akkor is a pipázó Arany képe fogadta: „Jakab Ödönnek elmondta, mint látta meg messziről az ernyős szekeret, mellette egy férfit gyalog, pipázgatva.”8 A pipázás Arany levelezésében folyamatos beszédtéma: Tompa Mihállyal és sógorával, Ercsey Sándorral váltott leveleiben gyakran merül fel a dohányzás kérdésköre. Arany számára a pipázás elsődlegesen élvezetforrás volt, egyszerűen örömét lelte benne. 1856-ban írja Tompa Mihálynak: „A pipázást [...] örömest elhagynám, ha a tőled (drága pénzen) vásárolt nagy pipát heverőbe tenni nem sajnálnám. Eh! török fez, kaftánszerű schlafrock és pipátlan száj: ez nem járja. Egyéb élvezetem sincs ez árnyékvilágban, mint a füst.”9 A pipázásról még egészsége érdekében sem volt hajlandó lemondani Arany. 1855-ben írja Tompának: „ritkán vagyok jól egészen, noha mérsékelve élek s bort iszom. Még a dohányzást kéne elhagynom, de az nem megy. Talán e narcoticus gőz is árt fejemnek: de mit csinálnék, ha ez sem volna.”10 Öregkorában, az életút vége fele is a pipázás jelentette számára az egyik legfontosabb örömforrást. Ercsey Julianna 1880-ban Rozvány Bettának így ír levelében erről: Jó férjem, aki egy betűt sem képes Írni mostanában, a szemeji anyira elgyengültek, rám bízta, hogy tolmácsoljam úgy neked szives soraidért köszönetét, mind György komámnak sok és ügyes fáradozásaiért a rendkívülien sikerült és nagyszerűen kiállított albumért! Ha szemeji megengedik, maga is fog Írni komámnak, meglepte a gonddal kivitt terv; pedig csak felületesen láthatja meg. Ez egész évben nem irt és olvasott egy betűt sem: külömben sincsen jól, elgyengült és ki van fáradva mindig, mintha valami nagy és fárasztó munkát végzett volna, a lélegzet vétele is oly nehéz, hogy néha alig tud annyit beszivni, amennyi okvetlenül szükséges és megmencse a megfuladástól. Ó sok és sokféle bajaji vannak neki! Egyedüli élvezet a pipa és a gitár, mivel a napot nap nap után leélheti.11 A pipázás, örömforrás jellege mellett, a megnyugvás, a csendes kontempláció idejét is jelentette mindenkor Arany számára. Tompa Mihály írja neki 1859 novemberében: „Eddig már gondolom haza kerültél Pestről, az ünnepélyek, áldomások, szónoklatok s mindenféle gyönyörűségek karjaiból, s szívod csendes lelkiösmérettel a feketedni kezdő fehér pipát.”12 Arany válasza Tompa levelére: „Hogy Pestről immár hazakerültem, az előbbi levelemben meg 135
