Török Zsuzsa: Az Arany család tárgyai. Tárgykatalógus (Budapest, 2018)
Tárgykatalógus - Családi és szociális kapcsolatok - Tárgyak
ellátott rész.) A felső részhez kerek lemez tartozik, közepén kis hengeres fogóval. A tárgytípust a 19. század első felében már gyártották Közép-Európában. (Rákossy Anna) A gyűjteménybe kerülés adatai: A kávéfőzőt Arany László özvegye, Szalay Gizella 1899 áprilisában adta át Ercsey Rózsának, Arany Jánosné unokahúgának, hogy az Arany-szoba számára ugyanazon év júliusában Szalontára vigye. (Arany Lászlóné Szalay Gizella Széli Kálmánnak, Budapest, 1899. április 18., Arany János Emlékmúzeum, Nagyszalonta, Ltsz.: 40/98. Lásd a közölt levelek között.) A tárgy története: A kávéfőzőt Szalay Gizella fent idézett levele értelmében Petőfi ajándékozta Aranyéknak: „Ez egy igen szép sárga-réz kávémasina, melyet Petőfi 48ban személyesen hozott le Szalontára mint egészen új és szép dolgot, Arany Jánosnénak ajándékúl. S most, ötven év múlva másodszor kerül Szalontára. Ipamék nagy becsben tartották mint Petőfi emléket.” Szalay Gizellát azonban valamelyest megtéveszthette emlékezete, mert 1848-ban Petőfi nem járt Szalontán. 1847-ben és 1849-ben kétszer is járt ott, ám 1848-ban csak Pesten találkozott kétszer is Arannyal, illetve decemberben Arannyal és feleségével Debrecenben. Hogy mikor adhatta tehát át a kávéfőzőt, kérdéses. Aranyék kávézási szokásaihoz vő. Kát. 30. A tárgyra vonatkozó szakirodalom: Kalla-Ratzky 20 06, 97; Ratzky- Thuróczy 2009, 2. 120 TÁRGYKATALÓGUS