Zeke Zsuzsanna: „Magukra maradt bútorok”. Írók bútorai a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményéből (Budapest, 2019)

Várady Szabolcs: Magukra maradt bútorok

Az a két szék a maga módján nem is volt csúnya. Kár, hogy a rugó kiállt belőlük, és hogy a kárpit olyan reménytelenül koszos volt.

De széknek székek, sőt. Abba a lakásba? [...]

A székek aztán egy darabig szolgáltak becsületesen: ők voltak a székek P.-éknél.

Hanem az ember jobbra vágyik, mint ami van: a székeket beadták egy kárpitoshoz.

Mondanom sem kell - most már a versen kívül -, hogy onnan soha nem kerültek vissza Petriékhez. Nyomuk veszett. Felújítva pedig jó hasznukat vehették volna, tényleg szép biedermeier székek voltak. Az irodalmi becsüket viszont, már bocsánat, de nem az adja-e, hogy kiállt belőlük a rugó, és hogy a kárpit olyan reménytelenül koszos volt? Kérdés, hogy a kérdések termében is volna-e helyük, ha előkerülnének újrakárpitozva.

A k. terem a folyamat végét mutatja: a magára maradt bútor használati tárgyból itt már végérvényesen kiállítási tárggyá változott. Nem a saját érdeméből, hanem mert hozzá tudjuk képzelni azt, aki magára hagyta. Használta, vagy legalábbis köze volt hozzá. És ezért lesz hozzá közünk nekünk is. Nem maradnak a bútorok magukra. Megnyitom a kiállítást.

11