Lakos Anna (szerk.): Kortársunk Chehov. Milyen gyorsan telik az idő! (Budapest, 2018)

Anton Pavlovics Csehov: Három nővér (1900-1901) - szinopszis

tanulással kínozta. „Ebben a városban három nyelvet tudni igazán fényűzés” - mondja Mása. Később megjön Andrej szerelme, Natasa, rózsaszín ruhában, zöld övvel, félszegen viselkedik. A társaságból megjegyzéseket tesznek rá, mire Natasa elrohan, Andrej utána ered, vigasztalja, és megkéri a kezét. Második felvonás Este nyolc óra, az utcáról távoli harmonika szó hallatszik, farsang van. Natasa már Andrej felesége, megszületett fiuk, Bobik. Andrej nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: csak a helyi elöljárósági titkárságig vitte, kártyázik és veszít. Natasa már a ház úrnőjeként magabiztosan dirigál: azt gondolta ki, hogy Irina napsütötte szobáját a beteges Bobiknak kellene adni. Irina a sürgönyhivatalban dolgozik, Olga továbbra is a gimnáziumban. Irinának ketten is udvarolnak - Tuzenbach és Szoljonij -, de ő mindkettőt visszautasítja. A kedvetlen Mása és a rossz házasságban élő Versinyin egymásba szeretnek. A farsangi mulatságra gyülekező társaság egyre oldottabb lesz, beszélgetnek, filozofálgatnak. Amikor Versinyin sürgönyt kap, hogy felesége újra öngyilkos­ságot kísérelt meg, azonnal távozik. Natasa a fia betegségére hivatkozva véget vet a mulatságnak. Ő maga azonban elmegy Protapopovval, férje hivatali főnö­kével éjszakai szánkázásra. Harmadik felvonás A városban tűz van, Olga intézkedik, hogy a Versinyin család náluk húzódhas­son meg. Az egyre durvább és magabiztosabb Natasa el akarja küldeni a háztól Anfiszát, az öreg dadát, aki Olga védelmét kéri. Megjelenik a részeg Csebuti- kin, aki elpocsékolt életéről panaszkodik, és arról, hogy már mindent elfelejtett. A leszerelt és dolgozni szándékozó Tuzebach báró felajánlja Irinának, hogy kös­sék össze az életüket. Mindenki elmegy, a nővérek magukra maradnak. Irina közli, hogy gyűlöli a munkáját, Olga azt tanácsolja neki, hogy menjen férjhez a báróhoz. Mása be­vallja, hogy szereti Versinyint. Andrej is megjelenik és „kitálal”: azt veti nővérei szemére, hogy nem szeretik Natasát, neki meg nem tudják megbocsátani, hogy nem lett belőle egyetemi tanár, végül az is kiderül, hogy kölcsönt vet fel a ház­ra testvérei beleegyezése nélkül. Irina eldönti, hozzámegy a báróhoz, csak már költözzenek Moszkvába. Negyedik felvonás A felvonás Prozorovék kertjében játszódik. Az ezredet más városba vezényelték, és a katonák sorra jönnek búcsúzni. Olga, aki iskolaigazgató lett, a gimnázi­88

Next

/
Thumbnails
Contents