Lakos Anna (szerk.): Kortársunk Chehov. Milyen gyorsan telik az idő! (Budapest, 2018)
Interjú Székely Gáborral
másik korosztály tapasztalatait foglalja össze. (1972 januárjában mutatták be -LA). A színházi kritika a pesti bemutató után állította szembe a két vidéki és a fővárosi előadást. Végül is kétféle nézőpontról volt szó, kétféle generáció értékeinek és hibáinak leírásáról. A kritikák többsége szerint a szolnoki és a kaposvári előadás a jelenünket jobban megvilágító, szenvedélyesebb előadás volt. Ádám Ottó rendezése Trigorin és Arkagyina történetére fókuszált, tehát a középgenerációra, a mi előadásunk elsősorban a fiatalokra. Vagyis a két vidéki és a pesti előadások tulajdonképpen másról szóltak, de a stiláris különbségek miatt szembe állíthatóak voltak. Talán túlzás, de ezzel a két vidéki előadással kezdődött el a ’’Budapest - Vidék” esztétikai háború. Igen új végiggondolások és új gondolatok kellettek! Az egyik kritikus azt írta, hogy nálam Nyina a darab hőse, aki mer szeretni és szenvedni, nem óvja magát az élettől. Szolnokon a Sirály a tehetség önmegvalósításáról szólt. A kritikus által látott előadásban a legerősebb, aki legjobban képviselt egy szerepet és talán a koncepciót is, vitathatatlan tehetsége miatt is, Bodnár Erika volt. Az Erika által játszott Nyina sorsa volt a legteljesebb és a legkörvonalazottabb. A Hegedűs Ági-féle felnőtt korosztály valószínűleg ren- dezőileg is kevésbé volt képviselve. Az előadás egy majdnem üres színpadon játszódott, kiemelt helyként még Trepljov színpada, egy emelvény volt látható. Ez a színpadi emelvény később a Három nővérben is megjelent (1974) akkor már középre került és ezen, és e körül játszódtak az események, körülöttük semleges színű függönyök különböző tértakarásokat hoztak létre. A megszokott zsáner gondolatát, hogy itt hangulatok, illatok vannak, hogy a hangoknak zeneiséget kell sugározniuk nem akartam, ehelyett valami ridegebben éltszerű és egyben szimbolikusabb világot akartam a Sirályban és a Három nővérben is megmutatni. Amikor később a Katonában Ascher Tamás megcsinálta remek Három nővérét (1985), már nem fekete, üres színpadot használt, hanem egy a naturálishoz közelítő, de monokróm, a fehér különböző árnyalataiban tartott közegben játszotta a darabot. Különböző korokban máshova helyeződik a hangsúly! Én korábban elidegenítő térben próbáltam fogalmazni, később más Csehov előadásban már én sem ugyanezt kerestem. Valószínűleg a Csehov-színjátszás korábbi, bevett, kötelezőnek hitt szabályait próbáltam szétrobbantani. 67
